Tudomány

Magyar vegyület a HIV ellen

Administrator
Administrator

2011. 05. 12. 08:14

A HIV-vírus elleni hazai fejlesztésű, eredeti, szabadalmaztatott vegyületet mutattak be egy pénteken tartott orvoskonferencián.
Korábban a témában:

A vegyületet a Debreceni Intézet Biokémiai Intézetében fejlesztették ki, a hatását pedig a Semmeilweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetében vizsgálják. A kutatásokat az OTKA – Országos Tudományos Alapprogramok – támogatásával végzik.

A tudósok többféle kémiai anyagot fejlesztettek ki, ezek közül ez a mostani talán a legígéretesebb, egy új támadási pont alapján gátolja a vírus bejutását a sejtbe.


A FELSZÍNEN FEJTI KI HATÁSÁT

Olyan nagy molekulasúlyú vegyületről van szó, amely önmagában nem képes bejutni a sejtbe. Tehát eleve garantált, hogy kizárólag a sejt felszínén fejti ki a hatását, míg a HIV-vírus ellen jelenleg használatban lévő vegyületek döntő többsége a sejten belül hat, illetve már csak akkor, ha a vírus is bejutott.

Ezért lennének ígéretesek az olyan gátlószerek és később a gyógyszerek, amelyek még az előtt képesek megakadályozni a vírus hatását, hogy a kórokozó bejutna a sejtbe.

A vegyület másik előnye, hogy modifikálható, változtatható, oldalláncok építhetők rá, molekulák köthetők rá, ily módon a kutatók reményei szerint növelni lehet a hatékonyságát.

A Seimmelwies Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetében folyó kutatások további érdekessége egy modell, az úgynevezett “összeépített HIV-vírus”.

A modellben a vírusok magjára ráépítik köpenyét. Ezeket módosítani tudják, ráadásul az így felépített vírus, bár fertőző, de nem képes szaporodni, vagyis sokkal kevésbé veszélyes, mint a betegektől izolált kórokozók.

A HIV elleni új vegyület a betegektől izolált kórokozókkal szemben is hatásos, de biztonsági okok miatt csak az összeépített HIV-vírussal kísérleteznek a magyar laboratóriumokban.

AJÁNLOTT LINKEK:

A Semmelwies Egyetem honlapja

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nikola Gruevski, Macedonia's former Prime Minister and former leader of the opposition VMRO DPMNE party, arrives at a courthouse in Skopje on January 24, 2018 for his trial for alleged abuse of power between 2012 and 2015. (Photo by Robert ATANASOVSKI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.