Tudomány

Háromezer éves kocsival temették

A temetkezés módjából arra következtetnek, hogy egy gazdag ember sírját tárták fel Bajorországban.

Karl Schmotz, a deggendorfi kerületben dolgozó régész szerint a sírban található fakocsi annyit jelent, hogy fontos személyről van szó, akit nagy pompával temettek el.

Az úgynevezett hallstadti korból, a Krisztus előtti VIII. századból származó síremlék leleteinek kimentése szerdán kezdődött Otzing közelében. Hogy ne sérüljön, a sír és a sírkamra körüli földterületet egészben emelik ki, majd egy nagy faládában Münchenbe szállítják további vizsgálatokra.

A sírt egy rutineljárás során vették észre, amikor a régészek egy leendő futballpálya építési területét vizsgálták át. Mivel archeológiailag jelentős területekről van szó, a kutatók rétegenként hordták el a földet, és ekkor észlelték a mintegy 13 négyzetméternyi sötétbarna elszíneződést. Ilyen jelek régi faépítményekre utalnak.

Az, hogy a sír túlélt több évezredet, az a rajta felhalmozódott dombnak köszönhető – így menekült meg a földművesek tevékenységének hatásaitól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik