A több évtizede ismert, de feltárásra csak idén került kora vaskori, az i. e. VII. század második felére datálható halomsír különlegességét az adja, hogy szerkezetére eddig a Kárpát-medencében nem volt példa, csak több ezer kilométerre, Kazahsztánban találtak hasonlót – állítja Szabó Géza, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum ásatásvezető régésze.
Az építmény egy 13×13 méteres gerendaépület volt, amely valószínűleg nem csak a halott, hanem a temetés előtt különböző szertartások számára is készült.
A közösség vezetőjének halálakor feltehetően a fejedelemmel együtt magát az épületet is “eltemették”, az építményt körülbelül három méter magasan agyagos földdel körbe hordták, és erősen ledöngölték. Ezután az építményt rituálisan felgyújtották, majd a halmot tovább növelve egy 60 méter átmérőjű, 8-10 méter magas kurgánt építettek rá.
Az ásatás során az egykori központi építmény faszenes rétegeiből szokatlanul nagy mennyiségű, összeégett bronztárgy, ékszer, edény, tükör, fegyvertöredék, kerámiadarab került elő. A fegyverzet maradványai, vas- és bronz pikkelypáncéllemezek, illetve egy nomád harcmodorhoz tartozó, könnyű vascsákány mutatja az itt élt népesség keleti eredetét.
Ugyancsak erre utal egy kereszt alakú, lovas kantárhoz tartozó szíjelosztó, amelynek a Kazahsztánban található, az ujgaraki 84-es kurgánból ismerjük párhuzamát – jegyezte meg a régész.
Számos tárgy a kora vaskori Európához kapcsolja a leletanyagot, több nagy értékű presztízstárgy, például kultikus célra használt füstölőláncok, vékony falú, nagy technikai tudásról árulkodó kerámiák pedig dél felé, az etruszk kultúrára mutatnak.
Az egyetemes kultúrtörténet szempontjából is jelentőséggel bír egy alig négy centiméteres, faragott Janus-ábrázolás. A kétarcú isten kultuszát Rómában a hagyomány szerint az i. e. VIII. és a VII. század fordulóján uralkodott Numa Pompilius vezette be; a Regölyben fellelt faragvány valószínűleg a világ legrégebbi Janus-ábrázolása.
(A kép csak illusztráció, egy vatikáni Janus-szobrot ábrázol.)
