Tudomány

Feltárták Európa legősibb városát

Európa legkorábbi - közel ötezer éves - városát találták meg Bulgária középső részében, Pazardzsik város közelében.

A bolgár régészek 2008-ban fedeztek fel egy nagy őskori temetőt, az ásatások során pedig most megtalálták a nekropoliszhoz tartozó települést is, amelynek területe Kr. e. 4700-4600 táján elérte a százezer négyzetmétert.

“Eddigi ismereteink szerint ilyen kiterjedésű települések csak sokkal később, a klasszikus ókorban jelentek meg” – hangsúlyozta Jaszen Bojadzsiev ásatásvezető régész, aki szerint a település egy urbánus központ összes jellegzetességével rendelkezik.

A legmagasabb pontján állt a vastag falakkal és védőárokkal körbevett fellegvár. A falakon kívül az archeológusok lakóházakat tártak fel, és megtalálták a “város” ipari negyedét is. A leletek némelyike arról árulkodik, hogy a műhelyekben jól képzett mesterek szorgoskodtak.

A francia-porosz háború olyan engesztelhetetlen gyűlölködésbe csapott át, ami végül két világháborúba is belevitte a kontinenst, katasztrofális következményeit még ma is érzi az egész világ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.