Tudomány

A félelem jó tanulóvá tesz

Nem éri meg a legnagyobb nyugalomban tanulni. A kellemetlen élmények, a negatív izgalom éppen hogy fokozza az emberi agy teljesítményét.

A negatív érzelmek és a tanulás sikerességének kapcsolatáról Bridgid Finn a St. Louise-i Washington Egyetem posztdoktori pszichológusa jelentetett meg egy új tanulmányt. Negyven egyetemi hallgatóval próbált megtanítani szuhaéli szavakat.

A hallgatókat először tíz pár szóból, majd pedig száz pár szóból “vizsgáztatták”. Ha valaki helyes választ adott, akkor különböző képeket mutattak a tanulóknak, hol egy fenyegető hegyes fegyvert, esetleg egy széket vagy egy üres képernyőt. Ezután, hogy a rövid távú memóriájukat “töröljék”, többfogásos vacsorára és egy adag sörbetre invitálták a hallgatókat. A százszavas nyelvi tesztnél a jó válaszokat szintén negatív kép követte.

Az eredmények szerint a negatív érzelmek fokozták az új információk megtartását, és a hosszú távú emlékek közötti visszakeresési folyamatok hatékonyságát. Korábbi tanulmányok már kiderítették: a kellemes érzelmek, mint például szexuális tartalmú képek mutatása nem hat az agy teljesítményére. A Washington Egyetem kutatóinak eredményei azt sugallják, hatékonyabban tanulhatunk, ha például egy horrorfilmet nézünk, mintha szerelmünkre gondolunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik