Tudomány

Galaxisrózsával ünneplik az űrtávcsőt

A Hubble űrteleszkóp 21. születésnapjára, a NASA a nap képének két egymással összeütköző spirálgalaxist választott.

Az április hónap zsúfolt a csillagászati évfordulóktól. Az első emberes űrutazás, a Space Shuttle program, az első űrállomás fellövése mellett az angol nyelvterületen csak a “Nép távcsövének” tartott Hubble űrteleszkóp április 24-én ünnepli fellövésének huszonegyedik évfordulóját.

A jeles dátum ünneplésére a NASA két egymással ütköző galaxis portréját tette közzé. A galaxispárt egy néven, Arp 273-mal jelölik. Földünktől 300 millió fényévre található.

A nagyobb galaxis az UGC 1810 jelzést kapta, a kisebbik másikban lassan felemésztődő csillagvárost UGC 1813-ként azonosították. A galaxisokat nem csak formájuk miatt illethetjük a “csiga” jelzővel. Az ütközés emberi léptékkel mérve hihetetlen lassúsággal zajlik, ugyanis a két csillagrendszert nagyjából tízezer fényév választja el egymástól.

A Hubble űrtávcső még hét esztendeig ünnepelhet évfordulókat. Ugyanis a tervek szerint 2014-ben a James Webb űrtávcső veszi át. 2018-ban a Hubble-t a Csendes-óceánba irányítva semmisítik meg.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet az ütköző galaxisokról! (NASA)
A galaxisokról készült nagy felbontású kép (NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik