Tudomány

Az állatok előre érzik a katasztrófákat?

A cunamik több tízezer halottat hagytak hátra maguk után, de partra vetett halakon kívül szinte egyetlen állati tetemet sem találtak. Vajon miért?

Az állatok java része felismeri az életére leselkedő különleges veszélyeket, sőt képesek katasztrófák előrejelzésére is.

A patkányok már a középkorban megtűrt állatok voltak a hajók raktáraiban és a legénység szállásán, hiszen “időben” jelezték, ha süllyedt a hajó.

Nagyobb vihar közeledtére sok állat viselkedése megváltozik, gondoljunk akár az “alacsonyabban szálló” madarakra, vagy a felbolyduló hangyabolyra. Vannak állatok, amelyek még a földrengést is jelezni tudják, csak nekünk, embereknek legyen “fülünk” felfogni a jelzésüket.

ÁLLATI “HATODIK ÉS HETEDIK” ÉRZÉKEK

Hagyományosan öt érzéket – látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás – szoktunk elkülöníteni. Ha tágabb biológiai értelemben vesszük, akkor az állatoknak nemcsak hatodik, hanem hetedik, nyolcadik, sőt ki tudja hányadik érzékük is van.

A ráják, cápák például érzékelik elektromos mező változásait. A vörösbegyek a mágneses mező eltéréseit észlelik. A baglyok és az elefántok füle az infrahangokra kényes. Az árnyékhalfélék érzékelik a föld alatti hanghullámokat.

Japán tudósok régóta tanulmányozzák az állatok viselkedését, hogy annak alapján előre jelezhessék a rengéseket, eddig azonban nem értek el statisztikailag értékelhető eredményt.

Az orosz és a kínai kutatók viszont bizakodóak, mert egy-két rengést már sikerült előre jelezniük állatkísérleteik alapján.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mi mindent vesznek észre az állatok, amit mi nem? (Washington Edu)
Állati érzékek (About.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik