Tudomány

Bőlcsőtől a sírig szagolunk

Alábecsüljük orrunkat, pedig szaglásunk az egyetlen érzékelési formánk, amely egész életünkön át elkísér.

Az utóbbi időben végzett vizsgálatok szerint nemcsak az igen érzékeny orrú állatok, például a kutyák, hanem az emberek orra is sokkal több külső illatingert felfog, mint amennyi tudatosul belőlük.

Diego Restropo és munkacsoportja évek óta foglalkozik a szagok érzékelésével és a szagingerek idegi földolgozásával. Állítása szerint eddig keveset tudunk a szaglásunkról, és mind több derül ki róla, bonyolultsága meghökkentő.

A szaglószerv már születésünk pillanatában teljes mértékben működőképes, és az is marad életünk végéig – szemben más érzékszerveinkkel. Ennek magyarázata, hogy az orrunkban az érzékelő sejtek átlag kéthavonta elhalnak, és azokat új sejtek pótolják.

A PÁRVÁLASZTÁS ILLATAI NEM TUDATOSULNAK

Az ember úgy tízezer szagot tud megkülönböztetni, addig a gyakorlatlanok ezeknek csak a felét tudják korrektül megnevezni. Gyakorlással ez az arány 98% -ra nőhet.

Azok a szagingerek – a feromonok -, melyek az állatvilágban fontos szerepet játszanak a párválasztásban, az emberben is működnek, még ha nem is tudatosulnak.

Egy humoros videó a feromonok szerepéről:

A szaglás ráadásul másképp is kapcsolódik az agyhoz, mint a többi érzékszervünk.

A női könnynek nincs szaga vagy illata, de a férfiak mégis megérzik ezt, ha más érzékszervvel nem is érzékelik. Kimutatták, hogy erre a férfiak tesztoszteronszintje azonnal és jelentősen csökken.

Föltételezték, hogy a vakok hallása és szaglása érzékenyebb, mint a látó embereké. Több vizsgálat is igazolta, hogy a nem látók orra vagy füle nem működik jobban, mint ép szemű társaiké, de megtanulják, hogyan lehet és kell koncentrálniuk az ép érzékszerveikből származó ingerekre.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet a szaglásról! (Wikipedia)
A szaglás az orrtól az agyig (studentenlabor)
Feromonok: orrunknál fogva vezetnek? (WEBbeteg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik