Tudomány

Kozmikus “postások” hozták az életet

Egy új tanulmány szerint széntartalmú meteoritokkal jött az élet bolygónkra.

Az új elképzelés csak megerősíti a pánspermia elméletét, mely szerint az élet építőkövei a világűrből érkeztek bolygónkra.

A küldöncök pedig olyan meteoritok, aszteroidák lehettek, melyek kisbolygókkal vagy üstökösökkel érkeztek, állítja Sandra Pizzarello és az Arizonai Állami Egyetem kutatói.

Olyan Antarktiszon talált széntartalmú meteoritokkal próbálják igazolni állításukat, melyek alkalmasak voltak szerves anyagok és aminosavak – az élet “csíráinak” – szállítására.

A széntartalmú meteoritokat úgynevezett C típusú kondritoknak hívják. Felületükön szerves molekulák is megtalálhatóak, akár olyan aminosavak, mint a glicin és az alanin. Az antarktiszi széntartalmú (CR) meteoritok színképe a C típusú kisbolygókkal mutat hasonlóságot.

Az arizonai kutatók a meteoritokon az ammóniának olyan atomi izotópját mutatták ki, mely nem egyezik meg a földivel. Így a vizsgálat során annak a lehetősége is kizárható, hogy elemzéskor bepiszkolódott volna szerves molekulákkal a meteoritból vett minta.

Ammónia nélkül nehezen alakulhattak volna ki az első biomolekulák a Földön. Az eredmények azt igazolják, a CR típusú meteoritok elősegíthették az élet kifejlődését bolygónkon.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bővebben a kutatásról (PhysOrg)

Az eredeti tanulmány kivonata (PNAS)

Tudj meg még többet a pánspermia elméletéről! (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik