Forma-1

Ketten a falba csapódtak Bakuban, Russell így is rajt-cél győzelmet aratott

George Russell.
Peter Fox/Getty Images
George Russell
George Russell.
Peter Fox/Getty Images
George Russell
George Russell rajt-cél győzelemmel nyerte szombaton a Forma–1-es Azeri Nagydíjat Bakuban.

Russell remekül startolt, és az élen maradt, mögé Oscar Piastri (McLaren), Charles Leclerc (Ferrari), Lando Norris (McLaren), Isack Hadjar (Red Bull), Lewis Hamilton (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) autózott. A világbajnokságot vezető Kimi Antonelli csak a 16. helyről indult, és csak nagyon apránként tudott előrébb jönni.

A hetedik körben Hadjar maga elé engedte Verstappent, így a négyszeres vb-győztes vehette közvetlenül üldözőbe a második Piastrit, de az ausztrált Russell rég faképnél hagyta az élen, több mint három másodperces előnyben volt. Az első érdemi fordulatot a 30. kör hozta, amelyben Alexander Albon (Williams) a falba csapódott. A biztonsági autós fázis alatt mindenki kerékcsere mellett döntött.

Újraindításkor Russell megtartotta az első helyet, de Verstappen simán megelőzte Piastrit. Sokáig azonban nem tartott a verseny, mert Franco Colapinto a saját csapattársának, Pierre Gaslynak csapódott, amiből tömegkarambol és újabb biztonsági autós fázis jött. Többek között a címvédő Lando Norris sem tudta folytatni a versenyt, ahogy a két alpine-os pilóta sem.

Russell a második újraindítást is hibátlanul teljesítette, ám Piastri kisvártatva szörnyen elszúrta az egyik kanyart, így a harmadik helyről a 15. helyig zuhant, a McLarennek pedig elúszott a teljes futama.

A hajrára úgy tűnt, kevés izgalom marad, de Valtteri Bottas is a falba csapódott az utolsó körben, amitől komoly hajrá alakult ki. Verstappen azonban nem tudta megelőzni Russellt, de Arvid Lindbald és Esteban Ocon szépet csatázott a célba éréskor.

Kimi Antonelli végül az ötödik helyre jött előre, ami szintén megsüvegelendő eredmény, ahogyan a kézsérülésből visszatért Hadjar harmadik helye is. Russell 15 pontot faragott hátrányából az összetettben, idén pedig harmadjára nyert futamot. Antonellinek viszont így is tetemes, 66 pontos az előnye.

A vb a jövő hétvégén a Malajziába áthelyezett Bahreini Nagydíjjal folytatódik.

Az Azeri Nagydíj végeredménye

1. George Russell (brit, Mercedes) 1:38:02.143 óra

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.196 másodperc hátrány

3. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 10.704 mp h.

4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 14.136 mp h.

5. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 14.512 mp h.

6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 22.382 mp h.

7. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 31.159 mp h.

8. Esteban Ocon (francia, Haas) 31.189 mp h.

9. Oliver Bearman (brit, Haas) 31.929 mp h.

10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 32.416 mp h.

A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 8 van hátra):

versenyzők:

1. Antonelli 302 pont

2. Russell 236

3. Hamilton 199

4. Lando Norris (brit, McLaren) 186

5. Leclerc 179

6. Verstappen 163

7. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 120

8. Hadjar 86

9. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 59

10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 41

11. Lindblad 37

12. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 27

13. Bearman 20

14. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 10

15. Nico Hülkenberg (német, Audi) 7

16. Ocon 7

17. Sainz Jr. 7

18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 5

19. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 3

20. Cunoda Juki (japán, Racing Bulls) 1

csapatok:

1. Mercedes 538 pont

2. Ferrari 378

3. McLaren 306

4. Red Bull 263

5. Racing Bulls 83

6. Alpine 68

7. Haas 27

8. Audi 17

9. Williams 12

10. Aston Martin 3

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik