Tudomány

Kézírással jobban rögzül az ismeret

Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket - derítették ki norvég kutatók.

A papíron való kézírás és a könyvolvasás folyamata jobban rögzíti az ismereteket az agyban, mint a számítógép klaviatúráján való gépelés, illetve a képernyő olvasása.

Az olvasás és az írás számos érzéket érint, amikor kézzel írunk az agy visszacsatolást kap izmainktól és az ujjbegyektől. Az ilyen típusú visszacsatolások erősebbek, mint azok, amelyeket a klaviatúra érintésével és a gépeléssel kapunk, és megerősítik a tudási mechanizmust – magyarázzák a szakemberek a Advences in Haptics szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

Anne Mangen, a Stavangeri Egyetem professzora elmondta, kutatásuk kimutatta, hogy az olvasás és az írás az agy különböző részeit stimulálja. A szakemberek felnőttek két csoportját vizsgálták: feladatuk egy számukra ismeretlen, mintegy 20 betűből álló ábécé írásának megtanulása volt. Az egyik csoport kézírással sajátította el, a másik számítógépbe írta az új ismeretanyagot.

Három-hat héttel a tanulási folyamat után tesztet írattak velük, ezen azok teljesítettek jobban, akik az ismeretlen ábécét kézírással sajátították el. CT-vizsgálattal kimutatták azt is, hogy a kézírásos csoportban az agy Broca-területe, amely a nyelv elsajátításában játszik szerepet jobban aktivizálódott. A klaviatúrán írók csoportjában ez az agyterület egyáltalán nem, vagy alig aktivizálódott – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

AJÁNLOTT LINK:

Write it don’t type it if you want knowledge to stick (www.telegraph.co.uk)

Címkék: íráskézírás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.