Tudomány

Helyettes parancsnokot nevezett ki a NASA

A Nemzetközi Űrállomásra utolsóként induló űrsikló, az Endeavour parancsnoka, Mark Kelly nem biztos, hogy vállalná az űrmissziót a felesége elleni merénylet miatt.
Kapcsolódó cikkek

Az űrkutatási hivatal Mark Kelly kérésére jelölt ki tartalék parancsnokot, de hangsúlyozta, hogy továbbra is ő az expedícióra készülő csoport vezetője.

Mark Kelly felesége, Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő ellen szombaton merényletet követtek el, s jelenleg válságos állapotban fekszik egy arizonai kórházban. Tucsonban egy 22 éves fegyveres tüzet nyitott rá, illetve a fogadóóráján egybegyűltekre, s hat embert megölt, tizennégyet pedig – köztük a politikusnőt – megsebesített. Mark Kelly a merénylet után rögtön megszakította a felkészülést, hogy feleségéhez repülhessen.

A NASA csütörtökön bejelentette, hogy az asztronauták április 19-én indulnak az ISS-re az Endeavourral. Ez lesz a harmincéves űrsiklóprogram utolsó missziója, ezért fontosabb is a többinél.

Mark Kelly már háromszor járt az űrben. Ikertestvére, Scott Kelly ugyancsak asztronauta, s jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik. Márciusban tér vissza az orosz Szojuz űrkapszulával a Földre, így a két testvér történelmi űrbéli találkozója a várakozások ellenére elmarad, mert el kellett halasztani az Endeavour startját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik