Tudomány

Mégsem mennek ikrek az űrbe?

A NASA egyelőre nem tudja, hogy a meglőtt képviselő férje indul-e az utolsó űrsiklóútra.

Az asztronauta feleségét az arizonai Tucsonban sebesítette meg egy fegyveres támadó, aki kioltotta hat ember életét. Giffords képviselőt fejlövés érte, állapota válságos.

James Hartsfield, a NASA szóvivője közölte vasárnap: egyelőre korai azt latolgatni, hogy Mark Kelly távozik-e az űrsikló legénységéből. Kelly az űrmisszió parancsnoka lenne.

Mindenesetre – írják hírügynökségek – nehéz elképzelni, hogy az űrhajós hogyan fogja elviselni a három hónapos kimerítő felkészülést Houstonban, miközben a feleségével is lennie kell, aki válságos állapotban fekszik egy arizonai kórházban. Mark Kelly a merénylet után rögtön megszakította a felkészülést, hogy feleségéhez repülhessen.

Az asztronauták április elején indulnak az ISS-re az Endeavourral. Ez lesz a harminc éves űrsiklóprogram utolsó missziója, ezért fontosabb is a többinél. Az asztronautáknak egy bonyolult kísérletet kell majd végrehajtaniuk, amelyet egy Nobel-díjas dolgozott ki.

Mark Kelly már háromszor járt az űrben. Ikertestvére, Scott Kelly ugyancsak asztronauta, s jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik. Márciusban tér vissza az orosz Szojuz űrkapszulával a Földre, így a két testvér, James és Scott űrbéli találkozója a várakozások ellenére elmarad, mert el kellett halasztani az Endeavour startját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik