Tudomány

Poirot és a gyilkosságok mesterének halála (1976)

Wallingford, január 12. – Ezen a napon halt meg Agatha Christie, a 20. század krimiirodalmának legnagyobb alakja.

A krimiírás nagyasszonya Torquay-ben született 1890-ben Agatha Mary Clarissa Miller néven. Anyja hobbi szinten foglalkozott írással, amerikai származású apja üzletemberként biztosította a családnak a jólétet. Szerény gyerek volt, aki nem járt iskolába, a számtant apja oktatta, a humán tantárgyakat anyja és nővére, akivel bensőséges volt a kapcsolata.

Ötévesen már olvasott, később írni kezdett, fantáziája hatalmas volt. 11 éves volt, amikor egy verset írt a villamospálya Ealingbe vezetése elleni tiltakozásul, ez nyomtatásban is megjelent – micsoda lázadás! Apja ebben az évben halt meg, így szegényebbek lett, de ő elment a párizsi lányintézetbe, a család Franciaországba költözött.

A szépség háza címmel írta első novelláját, majd álnevet választott: Mack Miller, majd Nathaniel Miller néven írt. Első regénye a Hó a sivatagban volt. Nővérével fogadást kötött arról, hogy egyszer detektívregényt ír majd. Tétje nem volt, így nem nyert semmit…

1912-ben egy estélyen ismerkedett meg Archibald Christie pilótával, akivel 1914-ben összeházasodnak. Felveszi férje nevét. Lányuk, Rosalind Margaret, 1919-ben született.

Gyilkosság az Orient Expresszen – Poirot-val:

Az I. világháborúban ápoló volt és egy gyógyszertárban dolgozott, itt ismerte meg azokat a mérgeket, amelyeket később a regényeiben említ egy-egy gyilkosság kapcsán. Merthogy nem volt menekvés: 1920-ban született meg az első regény A titokzatos stylesi eset című.

Összesen majdnem 80 regényt írt, a világon Shakespeare mellett az ő könyveiből fogy a legtöbb, csak a Biblia előzi meg a „párost”. Az első regénnyel együtt meg is születik legismertebb főhőse, a belga nyomozó, Hercule Poirot. Ő 32 könyvben és 55 novellában van jelen.

A sikerek miatt sorra írta a könyveket, ezért megengedhettek maguknak egy sunningdale-i házat, de házasságuk tönkrement. 1926-ban meghalt édesanyja, férje pedig bejelentette, el akar válni.

Rejtélyes napok jöttek ezután: december 3-án éjjel kocsiba ült és eltűnt. Másnap autóját üresen találták, a sajtó pedig elméleteket gyártott Agatha Christie eltűnéséről, miközben mindenki őt kereste.

1926. december 14-én találtak rá egy hotelben, ahová Theresa Neele néven jelentkezett be. Amnéziás volt, és mivel a sajtó erőszakoskodott vele, ezt követően tulajdonképpen elzárkózott a nyilvánosságtól. Sosem beszélt eltűnéséről.

Talán kevesen tudják, de 1928-tól Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt.

Miss Marple trailer:

Ebben az évben utazott Bagdadba az Orient és a Taurus Expresszel, és ez az utazás sorsfordító volt: egyrészt beleszeretett a helybe, másrészt régészeti munkákban vett részt, harmadrészt megteremtette Miss Marple személyiségét, valamint ihletett kapott leghíresebb műve, a Gyilkosság az Orient Expresszen megírásához.

1929-ben egy újabb ásatás alatt megismerkedett második férjével, Max Edgar Lucian Mallowannel, aki régész volt. Egy év múlva összeházasodtak, kapcsolatuk mindvégig boldog volt. Tíz évig kétlaki (Anglia, Közel-Kelet) életet éltek, még dokumentumfilmet is forgatott az ásatásokról (később 1960-ig az iraki Nimrudba járnak).

A II. világháborúban hírszerző fotósként akart dolgozni, de végül ismét gyógyszertárban tevékenykedett. Lánya férjez ment, ő viszont félt London bombázásakor, így megírta főhősei utolsónak szánt regényeit, a Függönyt (Poirot) és a Szunnyadó gyilkosságot (Miss Marple). A kéziratokat az USA-ba küldte, csak élete végén adta ki őket.

Monty Python Agatha Christie – szkeccs:

Christie soha nem írt olyan regényt melyben együtt szerepelt volna Marple és Poirot. Egy nemrégiben előkerült hangfelvétel szerint ezt így indokolta: „Poirot, a tökéletes egoista nem szerette volna, ha (ki)oktatják saját mesterségében, vagy hogy egy élemedett vénkisasszony tegyen neki javaslatokat.”

Az anyakirálynő 1947-ben felkérte egy rádiójáték megírására. Az egérfogó végül színdarab lett, és 1952-es bemutatója óta egyszer sem vették le a műsorról!

1971-ben a királynő a Brit Birodalom lovagi rangjával tüntette ki. Utolsó könyve, A sors kapuja megírása után szívrohamot kapott, végül 1976. január 12-én egy megfázást követően, békésen hunyt el.

A gyilkosságok típusai Christie regényeiben: elektromos áramütés, fejre mért ütés, fulladás, gázolás, ledöfés, letaszítás, megfojtás, méreg nélkül előidézett szívroham, mérgezés, nyíllövés, pisztolylövés, torokátvágás.

AJÁNLOTT LINKEK:

Agatha Christie hivatalos weboldala (agathachristie.com)
Magyar rajongói oldal (agatha.hu)
Nevezetes dátumok Christie életében (agatha.hu)
Műveinek listája (deliciousdeath.com)
Agatha Christie élete (wikipedia.org)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik