A nagy-britanniai székhelyű Traffic International és a Természetvédelmi Világalap (WWF) közös tanulmánya szerint a különböző tigristestrészekből – csontok, bőr, hús, karom, fogak, koponyák, péniszek -, valamint élő állatokból és teljes tetemekből messze a legnagyobb mennyiséget Indiában foglaltak le az elmúlt években, de Kína, Nepál és Indonézia is jelentős “beszállítója” az feketekereskedelemnek.
A természetvédők félezer tigristestrész lefoglalásáról szóló hivatalos jelentéseket elemeztek ki. Ezekből arra következtettek, hogy 2000 januárja és 2010 áprilisa között legalább 1069, legfeljebb 1220 tigrist vadásztak le illegálisan kereskedelmi célból. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák: ez a szám a valós adatnak feltehetően csak a töredéke.
Az amerikai székhelyű Wildlife Conservation Society szerint, Ázsia tigrispopulációja mára a kihalás szélére sodródott, hiszen becslések szerint kevesebb mint 3500 egyed élhet vadon.
(Más becslések 3200 körülire teszik a vadonban maradt tigrisek számát, amely egy évszázada még elérte a 100 ezret.)
Bár továbbra is India a tigriskereskedelem legnagyobb ellátója, Indonézia, Nepál, Thaiföld és Vietnam szerepe is egyre inkább felértékelődik. Az elmúlt években feltárt egyik csempészútvonal a világ tigrispopulációja felének otthont adó Indiából indul, és Kínában végződik, ahol nagy becsben tartják a nagymacska testéből nyert “gyógyszereket” és afrodiziákumokat.
Szakértők szerint a kínai gazdaság erőteljes növekedése is hozzájárulhatott a csempészet bővüléséhez, hiszen egyre több kínai engedheti meg magának, hogy megvásárolja a borsos áron kínált “tigristermékeket”.
Az erőt, bátorságot és jó szerencsét szimbolizáló tigrisek különböző testrészeit Kína mellett számos más kultúrában is használják szerencsetalizmánként, díszítésként és a hagyományos gyógyászatban.
Bár létrejöttek tigristenyésztő telepek is a kereslet kielégítésére, a kritikusok szerint a csempészetet ez nem lassította, hiszen egy széles körben elterjedt hiedelem szerint a vadon élő tigrisekből készült gyógyszerek hatásosabbak, mint a farmon élőkből kinyert szerek.
November 21. és 24. között Szentpétervárott nemzetközi “tigriscsúcs” elé időzítették a most megjelent tanulmányt. A találkozóra, melynek célja stratégia kidolgozása a vadon élő tigrisek számának 2022-ig történő megduplázására, meghívást kapott mindaz a 13 ország, amelynek területén tigrisek élnek. A konferencia házigazdája Vlagyimir Putyin orosz kormányfő lesz.