Tudomány

Megvan a halotti templom főpapja

Négyezerötszáz éve élt főpap sírját tárták fel a gízai piramisok közelében.

Egyiptom “főrégészének” meggyőződése szerint a Gízai-fennsík közelében, ahol a három óbirodalmi uralkodó – Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz – piramisa áll, egy nagyobb nekropolisznak kell lennie.

A temetkezés az V. dinasztia uralkodásának idejéből, a Kr.e. 2465-2323 közötti periódusból származik. A sírkamra Rudzs-ka – a Gízai-fennsíkon a második legnagyobb piramist építtető Kephrén fáraó halotti templomának főpapja – számára készült.

“Kephrén Kr.e. 2494 körül hunyt el, ám kultusza halála után még sokáig fennmaradt” – nyilatkozta Záhi Havvász.

Közlése szerint a sírkamra falait kiszínezett domborművek borítják, amelyek Rudzs-ka főpapot ábrázolják feleségével és az isteneknek szánt áldozati ajándékokkal egyetemben.

A SZFINX FÁRAÓJA

Kephrén uralkodásának időszaka az egyiptomi művészetben a királyi nagyplasztika aranykorának számít.

Számos szobra és szobortöredéke maradt fenn, amelyek egészen magas művészi színvonalról tanúskodnak.

Legismertebb szobra a leggyakrabban „sólymos Kephrén” vagy „Kephrén a sólyommal” néven azonosított ülőszobor és a Nagy Szfinx

Ajánlott videó

Olvasói sztorik