Tudomány

Feltárás Budapesten: előkerült az ókori Aquincum egyik utcája

Az aquincumi polgárváros maradványaiból ezúttal egy egész utcát és egy pinceépületet sikerült feltárni.

Az úgynevezett G utca kelet-nyugati irányú, és közel 5,5 méter széles. Eredetileg kőlapokkal burkolták, a kissé ívelt felületű útvonal mindkét szélén kisméretű, kőből épített csatorna vezette el a szennyvizet.

Az útvonalnak jelenleg csak a romkert területére eső keleti része ismert. A gázgyári munkáslakások feltárása során előkerült még egy-két kisebb szakasz, ugyanakkor nem világos, hogy merre folytatódott nyugati irányban.

Az utcából eddig egy homlokzati fal nyomára bukkantak. A küszöbkövek jól kivehető állapotban maradtak. Egy utcára nyíló bolt és műhely járószintrészletét is megtalálták.

Az utca déli oldalán az ókorban egy oszlopsor vonulhatott. Ennek csak a lábazata maradt meg, illetve felborult féloszlopokat sikerült kiásni.

RÓMAI KORI PINCE A FESTŐHÁZNÁL

A romkert délkeleti részén 1941-ben, a lőtér kialakításakor végzett leletmentő feltárások során egy 9 helyiséges, északi és déli végén egy-egy porticussal kiegészített hosszúkás lakóépületet találtak.

A szinte minden helyiségében freskókkal díszített épületet az itt előkerült festékes tégelyekről Festőháznak neveztek el.

Feltehetően az épülethez tartozó, fűtőcsatornás épület részlete, dél felé pedig egy kéthelyiséges pinceépület és a hozzá tartozó terrazzopadlós terem került még elő.

Az idei feltárások azt voltak hivatottak megállapítani, hogy mi maradt fenn a Festőházból és a pincéből.

Mint kiderült, a Festőház jelentős része megsemmisült, ugyanakkor a pince szinte teljes épségben vészelte át a lőtérépítést, mindkét helyisége a lépcsőlejárattal együtt megmaradt.

A helyiségeket belülről durvább, fehér vakolat borította. A lépcsőfokok lenyomata fennmaradt a vakolatban. A pince falain megfigyelt égésnyomok arra utalnak, hogy a területen tűzvész pusztított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik