Tudomány

Óránként három faj tűnik el a Föld színéről

Borúlátó jelentések az élővilág állapotáról. Biodiverzitási csúcstalálkozóra készülnek Japánban.

Nagyszabású biodiverzitási ENSZ-csúcsot tartanak Japánban október 18. és 29. között.
A Nagojában megrendezendő esemény célja egy új globális biodiverzitási célrendszer kidolgozása és elfogadása, miután a 2010-re kitűzöttet a nemzetközi közösségnek egyértelműen nem sikerült teljesítenie.

Az ENSZ Biodiverzitási Egyezményét (CBD) az 1992-es riói konferencián fogadták el, valódi tartalommal azonban csak a 2002-es johannesburgi konferencián töltötték meg.

Ekkor a 192 aláíró ország vállalta, hogy 2010-ig “jelentősen mérséklik” a biodiverzitás csökkenésének mértékét (az Egyesült Államok, Szomália és néhány kisebb ország nem ratifikálta az egyezményt).

Ahmed Djoghlaf, az egyezmény végrehajtásáért felelős ENSZ-titkárság vezetője a 2010-es nemzetközi biodiverzitási év megnyitóján elismerte, hogy a célt nem sikerült teljesíteni.

Nagoja tétje tehát az, hogy az ENSZ biodiverzitási egyezményét új tartalommal töltsék meg az aláíró felek.

CSÖKKENŐ FAJOK, NÖVEKVŐ FELELŐSSÉG

Tudósok szerint erre nagy szükség lenne, mivel a biológiai sokféleség drámai mértékben zsugorodik. Az emberi tevékenység hatására a fajok kihalásának üteme ma mintegy százszorosa, egyesek szerint ezerszerese a természetes rátának: az ENSZ becslései szerint óránként három faj tűnik el a bolygó színéről.

Egyes biológusok szerint a Föld élővilága napjainkban történetének hatodik nagy kihalási hullámát éli át: az első ötöt természeti tényezők, például aszteroidák okozták.

Idén egymást érték a rendkívül borúlátó jelentések az élővilág állapotáról. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) május elején tette közzé elemzését, mely Stuart Butchart vezető szerző szavai szerint “megmutatta, hogy a kormányok nem tudtak megfelelni 2002-ben tett vállalásuknak. A biodoverzitás csökkenésének üteme semmit sem lassult, és csak csekély haladást sikerült elérni a fajokra, az élőhelyekre és az ökoszisztémákra nehezedő nyomás enyhítése terén”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik