Tudomány

Húszesztendős kisbaba született New Yorkban

24.hu
24.hu

2010. 10. 12. 09:29

Egészséges fiú született egy húsz éven át lefagyasztott embrióból.
Korábban a témában:

A mélyhűtésből való születés egykor a sci-fi regények és a B-kategóriás filmek képzeletvilágában létezett. Most egyre inkább valósággá válik.

A közelmúltban egy New Yorkban született egészséges fiúról bizonyosodott be, hogy születése előtt – pontosabban édesanyjába való beültetése előtt – húsz évig tartották embrionális állapotban.

A különleges esetet a Fertility and Sterility című lapban publikálták először.

A mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatok etikai és gyakorlati vonatkozások napjainkban válnak világossá. Ez az eset is felkelti a figyelmet arra, hogy a mesterséges megtermékenyítésnél a biológiai szülők sokkal idősebbek annál, mint hogy születendő gyermekük lehessen.

2007-ben egy édesanyja petesejtéből kifejlődött embriót kért egy nő mesterséges megtermékenyítés céljára. Ha ő életet ad valamelyik embriónak biológiai értelemben féltestvére – vagy éppen testvére – lesz születendő gyermeke.

Az első lombikbébi – Louise Brown – 1978-ban született a 2010-ben orvosi Nobel-díjat kapott Robert G. Edwards közreműködésével.

Mára már javultak az embriók laboratóriumi “konzerválásának” feltételei, így több fagyasztott embriót tartanak a világon, mint valaha.

Hamarosan lehet, hogy újabb rekorder embriókorú bébi születhet, akinek biológiai kora húsz évnél is több lehet születése után számolt életkoránál.

AJÁNLOTT LINK:

A tanulmány kivonata – Fertility and Sterility (angol nyelven)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.