Tudomány

Kétezer éves állattemetőt találtak Londonban

Több kétezer éves állati temetkezést tártak fel London Carshalton városrészében egy beruházáshoz kapcsolódó régészeti ásatásokon.

Az állatokat gödrökben helyezték el, utóbbiak pedig egy farmhoz tartoztak, amely már azelőtt létezett, hogy Róma Kr.u. 43-ban meghódította Britanniát, s gazdaság még további jó néhány nemzedéken át fennmaradt még.

Ebben az időben a helyiek kerek, csúcsos zsúpfedeles házakban éltek. A gödrök eredetileg magtárként funkcionáltak, amikor pedig használaton kívül kerültek, állatokat temettek ide, a vaskori Britannia lakosai ugyanis állatáldozatokkal igyekeztek biztosítani isteneik jóindulatát.

A korábbi ásatások során a helyszínen két bronzkori házat is feltártak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik