A kutató kitartó, okos, szorgalmas, elfoglalt és művelt: ezeket a tulajdonságokat társítják elsősorban a magyar fiatalok a tudósokkal – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Kutatók éjszakájának társszervezője, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány megbízásából végeztek a közelmúltban.
A felmérés első szakasza május vége és szeptember eleje között zajlott. A kutatók a közalapítvány érdekeltségi körébe tartozó budai oktatási intézményeket, illetve a budai agglomeráció településeinek iskoláit keresték meg.
Alapvetően az érettségi előtt álló, illetve fiatal felnőttek válaszoltak. Annak ellenére, hogy a budai célcsoportot próbáltuk elérni, a válaszolóknak csupán alig 40 százaléka volt fővárosi lakos.
Olyan csoportot céloztak meg, amelynek tagjairól könnyebben elképzelhető, hogy tudományos pályára lép.
Két kérdésre keresték a választ: milyen sztereotípiák élnek a kutatókról, illetve, hogy a tudósok közül ki az ismertebb.
A HALOTT KUTATÓK IGAZÁN ISMERTEK
Megkérdezett tíz névből Szentgyörgyi Albert, Bolyai János, Herman Ottó és Öveges József bizonyult a legismertebbnek.
Utánuk következnek a kiemelkedő kortárs tudósok – Vizi E. Szilvesztert, Csányi Vilmost, Charles Simonyi. Jelentősen lemaradtak azok kutatók, akik gyakran szerepelnek a médiában, például Ferge Zsuzsa vagy Barabási-Albert László.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a kutatói életpálya és maga a tudós nem annyira látható szereplője a világunknak, legalábbis kortársként semmiképp.
A Kutatók Éjszakájának célja, hogy lebontsák azt a képet, amely szerint a kutató szürke öltönyös, unalmas férfi.
A megkérdezetteknek azonban alig a negyede tartja a kutatói pályát férfiasnak.
Elsöprő többség nem asszociálta a kutatói pályával a férfiasságot, hanem olyan, nem túl meglepő dolgokat emelt ki, mint:
– kitartó
– okos
– szorgalmas
– elfoglalt
– művelt
Megkérdezettek a gyakorlatiasságot és a szerénységet is jellemző tulajdonságnak tartják.
A válaszadók 46,6 százaléka megemlíti a humorosságot, 39,9 százaléka a magányosságot; 21,3 százaléka megközelíthetetlennek tekinti a kutatókat, ötöde pedig idősnek véli őket.