Tudomány

A csigalányok kevesebb szex-szel is beérnék

A poloskák is kerülnék a rámenős hímek közeledését.

A particsiga hímjei állandóan szexre éhesek, ezért a nőstények egy különleges trükköt eszeltek ki a nemkívánatos udvarlók távoltartására – fedezték fel svéd kutatók. A csiganőstények alapesetben nyálkacsíkot hagynak maguk után, ami a hímeket párzásra hívja. A vaskos particsiga (Littorina saxatilis) nyálkájának illata azonban mindkét nemnél megegyezik – állapították meg a szakemberek.

Teljesen véletlenszerű tehát, hogy egy párzásra kész hím nőstényt, vagy egy másik hímet követ-e. Az egyszerű trükk létfontosságú a particsiga hölgyek számára, hiszen annyi hím veszi körül őket, hogy egyébként a végsőkig kimerülnének a sok szexben – írják a Göteborgi Egyetem tengerökológusai Kerstin Johannsson vezetésével a PLoS One című folyóiratban. Még így is húszszor több partnerük akad, mint amennyire a szaporodásukhoz szükségük lenne.

Az ágyi poloska kifejletlen nimfái is hasonlóképp tartják távol maguktól a tolakodó hímeket, amelyek egy szúrással juttatják be hímivarsejtjeiket partnerük hasüregébe – legyen az kifejlett nőstény vagy egy azzal azonos méretű, bármely nemű nimfa. A nimfák ezért anti-afrodiziákumot bocsátanak ki, így megússzák a fájdalmas aktust. Erről a szintén svédországi Lundi Egyetem kutatói számoltak be a BMC Biology című folyóiratban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik