Tudomány

Partraszállási kísérlet Dieppe-nél (1942)

Dieppe, augusztus 19. – Az észak-franciaországi kikötővárosban egy seregtest nagyságú szövetséges haderő „erőszakos felderítő” rajtaütést hajt végre.

A „Jubileum-hadművelet” fedőnevű vállalkozást a szövetségesek kísérletnek szánták annak kipróbálására, mennyire lenne nehéz elfoglalni egy kikötőt a második európai front megnyitásához. Ez lett volna az egyesített vezetés első próbája.

Az egyesített vezetés alatt azonban nem volt minek egyesülnie. A dieppe-i partraszállásért felelős tisztté Bernard Law Montgomeryt nevezték ki, aki az akciót eleve ellenezte, felelőtlennek tartotta. Ő ragaszkodott volna a teljes légi és flottatámogatáshoz. A Királyi Légierő (RAF) azonban kijelentette, hogy nem tudja nélkülözni a repülőgépeit, a flotta pedig nem volt hajlandó a csatahajóit kockáztatni.

Montgomery még augusztusban, közvetlenül a hadművelet kezdete előtt Egyiptomba távozott a legendás észak-afrikai 8. hadsereg élére. Ennek köszönhette, hogy nem esett folt a hírnevén.

Dieppe-nél körülbelül 6.000 ember szállt partra, elégtelen légi fedezet és néhány romboló támogatása mellett. A német őrhajók még út közben észrevették őket és a partot éréskor legnagyobb részüket gépfegyverek tüze fogadta. A legtöbb tank már azelőtt harcképtelenné vált, hogy a hajókat elhagyta volna. A hajókat elhagyó kanadaiak háromnegyed részét azonnal megölték. A nap végére a parton magas kupacokban emelkedtek a kanadai holttestek; a megerősített német pontok egyikét sem sikerült elfoglalni.

Hitler elhitte, hogy súlyos csapást mért ellenségeire és ez megerősítette önbizalmát. Ez a fegyvertény és az 1943 tavaszára megépült Atlanti Fal is azt a tévhitet erősítették benne, hogy a britek és az amerikaiak nem járhatnak sikerrel egy további, nagyobb méretű invázió esetén sem. 1942 végén legalább harminchárom hadosztályt állomásoztatott az Atlanti Fal mentén, hogy a Calais-Boulogne környéki kis kikötőket védelmezzék. Tette ezt abban a hitben, hogy a szövetségesek ismét itt fognak támadni.

A szövetségesek számára fontos részeredmény volt, hogy az akcióban részt vevő két angol radarszakértőnek sikerült megszereznie a nem sokkal korábban ide telepített legmodernebb német radar legfontosabb részeit. Sikerült továbbá kiszabadítani egy tucat francia ellenállási vezetőt és náciellenes ügynököket is partra tettek.

A dieppe-i partraszállási kísérlet legfontosabb tanulsága talán az volt, hogy a rögtönzés nem vezet jóra. A szövetséges hadvezetés okult is belőle és az 1944. június 6-i sikeres normandiai partraszállást (D-nap) tizennyolc hónapos, aprólékos tervezés előzte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik