Tudomány

Változások (tavaszi) előszele – A Queen Budapesten (1986)

Budapest, július 27.- A koncert csúcspontja a sok sláger között egy magyar népdal lett: Mercury egyszer csak rázendített a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalra.

A Queen együttes 1986-os budapesti fellépése már egyértelmű jelzés volt – ha a nyilvánvaló üzenetet meg kellene fogalmazni, valahogy így szólt volna: kedves nyugati kollégák! Vegyétek végre észre, olvadás van – jöhettek bátran a vasfüggönyön túlra: itt is ismernek, szeretnek minket! Korábban minden nyugatról érkező zenekar „gyanús” volt. Tegyük hozzá, ezúttal sem lehetett véletlen a nagyarányú rendőri készültség: felbolydult a város a szó szoros értelmében.


Belecsaptak a lecsóba: A One Vision-nel kezd a koncert

Mindenesetre országimázsszempontból is jól jött az esemény. A koncertről készült, 1987-től forgalmazott, nagy sikerű Varázslat – a Queen Budapesten című mozifilm akkoriban a maga nemében a vállalkozások csúcsa volt, amelyet részben magyar stáb segítségével 16 kamera rögzített a Népstadion különböző pontjairól és egy helikopterről. Akkoriban ilyen forgatás nemhogy Magyarországon, de még Európában sem számított mindennaposnak. A filmben az egyes számok között „civilben” is láthatjuk az együttes tagjait: megérkezésüket a Dunán, szentendrei és budapesti sétáikat, vagy gokartozásukat a Hungaroringen. Az addigi legnagyobb szabású rockkoncert volt ez Magyarországon. Gigantikus méretű színpadot, hang- és világítástechnikát állítottak föl, melyből egyenesen következett, hogy az őrület is a tetőfokára hágott.


Így készültek a koncertre

A koncert csúcspontja a sok sláger között egy magyar népdal lett: Mercury egyszer csak rázendített a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalra. Nem kell kiemelni, milyen sokat jelenthetett ez annak a több tízezer magyar rajongónak, akik napokat töltöttek el hálózsákokban a pénztárak előtt, hogy biztosan belépőhöz jussanak a nagy napra. S talán azt is szükségtelen hangsúlyozni, hogy később a film külföldi nézői mennyivel könnyebben ráismerhettek így a dallamra, mintha az egy ismeretterjesztő csatornán hangzott volna el. Valószínűleg sokkal többen szerették volna látni ezt a koncertet, mint ahányan bejutottak. Akik ott voltak, valóban szerencsésnek mondhatják magukat: utólag már tudható, ez volt a Queen utolsó turnéja és öt év múlva Freddie Mercury sem élt.


Tavaszi szél

A Queen igazi nagyszerűsége abban állt, hogy szerte a világon úgy állt színpadra, hogy szinte nem is számított, mely országban játszanak – a közönség szeretetét mindenhol elnyerték. Egy ízben mégis nehéz helyzetbe kerültek. Két évvel a budapesti koncert előtt több alkalommal is felléptek a híres dél-afrikai Sun City Superbowlban, ami hazatérésük után komoly felháborodást váltott ki. Hiába igyekeztek nyilatkozataikban hangsúlyozni, hogy nem politizálnak, tehát nem a rendszer támogatására utaztak Dél-Afrikába, hanem hogy az ottani embereknek játsszanak. 1987-ben hasonló sorsra jutott a Black Sabbath is, bojkottot hirdettek ellene. Azt azonban a nyugati média nem vette észre – vagy nem akarta észrevenni? –, hogy Dél-Afrikában ugyanakkor Rod Stewart és Tina Turner is tiszteletét tette, és a közönség soraiban együtt ültek feketék és fehérek. A fellépésre a menedzsment korábban azzal beszélte rá őket, hogy Sun City úgynevezett bantusztán, és mint ilyen, nem is része az országnak.


Rockkalapács Queen módra: Hammer To Fall

Radio Ga Ga


We Will Rock You (és tartják a szavukat)

Program:

1. One Vision
2. Tie Your Mother Down
3. In the Lap of the Gods… Revisited
4. Seven Seas Of Rhye
5. Tear It Up
6. A Kind of Magic
7. Vocal improvisation
8. Under Pressure
9. Another One Bites the Dust
10. Who Wants to Live Forever
11. I Want To Break Free
12. Impromptu
13. Brighton Rock
14. Now I’m Here
15. Love of My Life
16. Tavaszi Szél Vizet Áraszt
17. Is This The World We Created…?
18. (You’re So Square) Baby I Don’t Care
19. Hello Mary Lou Goodbye Heart
20. Tutti Frutti
21. Bohemian Rhapsody
22. Hammer to Fall
23. Crazy Little Thing Called Love

Ráadás:

24. Radio Ga Ga
25. We Will Rock You
26. Friends Will Be Friends
27. We Are the Champions
28. God Save the Queen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik