Tudomány

Rekordot döntött a napelemes robotgép

Két hétig tartó repülés után pénteken leszállt az az ultrakönnyű robotrepülőgép, amely kizárólag napenergiát használt a működéséhez.

A brit QinetiQ cég közleménye szerint a 22,5 méter hosszú és 50 kilogrammos Zephyr 14 napot és 21 percet töltött a levegőben, mielőtt földet ért volna az arizonai sivatagban. „Még várunk, hogy a FAI (Nemzetközi Légisport Szövetség) hivatalosan is megerősítse a világrekordot” – tette hozzá Claire Scotter, a cég szóvivője.

A gép már a múlt héten megdöntötte a rekordot, amikor átlépte az eddigi 82 órás levegőben töltött maximális időt, amit egyébként ugyanez a repülő állított fel 2008-ban. Azt a tesztrepülést azonban a FAI tisztségviselői nem ellenőrizték, így nem fogadták el hivatalosnak. A hivatalos rekordot 2001-ben állította fel egy amerikai robotrepülőgép, amelyik 30 órát és 24 percet repült egyhuzamban.

A Zephyr július 9-én szállt fel az amerikai Arizona szövetségi állam egyik katonai repülőteréről. A főleg megfigyelésre és kommunikációs feladatok ellátására kifejlesztett gép ugyanakkor a készítők szerint akár hónapokig is a levegőben lehet majd. A gyártó cég szerint ráadásul polgári célokra is használható lesz, például katasztrófák esetén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik