1952-ben a franciaországi Moulis falvacska egy barlangjába a kutatók barlangi vakgőtéket (Proteus anguinus) telepítettek be egy tenyésztési program keretén belül . Yann Voituron, a lyoni Claude Bernard Egyetem kutatója és kollégái most tüzetesebben megvizsgálták az immáron négyszáz egyedet számláló állományt, eredményeiket pedig a Biology Letters című folyóiratban publikálták.
A kutatók az állományon belüli összes születést és halálesetet dokumentálják. A legidősebb vakgőték legalább 48 évesek, az öregedésnek nyoma sincs rajtuk. A nőstények 15 éves korukra válnak ivaréretté, majd átlagosan 12,5 évente raknak le 35 petét. Hatéves korukig elég csekély a fiatalok túlélési esélye, azt követően azonban 68,5 év a várható élettartamuk. Az állomány egynegyede előreláthatóan túllépi majd a 85 éves kort, legidősebbjük akár 102 évig is elélhet a kutatók becslései szerint.
Az egészben az a rejtélyes, hogy a kétéltűek várható élettartama általában egyenes arányban áll a testtömegükkel. A 25-30 centiméteres barlangi vakgőte a maga legfeljebb húsz grammjával tehát természetellenesen hosszú életet ér el. Anyagcseréjében sincs semmi különleges. Egy másik elmélet szerint a sokáig élő fajok különösen hatékonyan semlegesítik a szabadgyököket, amelyek az anyagcserefolyamatok természetes melléktermékei, és károsítják a sejteket. A vakgőte azonban e tekintetben sem számít élharcosnak.
A barlangi vakgőte a fentiek szerint tehát sokat ígérő modell, amely segíthet felderíteni a gerincesek öregedési folyamatait feltartóztató tényezőket.
