Tudomány

Poe elveszi unokahúgát (1836)

Miután előző évben Poe (26) titokban feleségül vette tizenhároméves unokahugát, Virginia Clammot, nyilvános szertartáson is egybekelnek.

Poe rövid életének nem a jelentős korkülönbséggel kötött házasság és menyasszonya fiatal kora volt az egyetlen bizar motívuma. A romantika egyik legnagyobb hatású amerikai szerzőjének szinte egész élete tragikus és szokatlan események sorozata.

Színészpár gyermeke, nevét Shakespeare Lear Királyának egyik szereplőjéről kaphatta, a darabból, melyben születésének évében játszottak szülei. Egy éves sem volt, mikor apja elhagyta családját, hároméves korára anyját is elvesztette, aki tüdőbajban halt meg. A jómódú Allan családhoz került, akik hivatalosan nem adoptálták, de itt kapta az Allen nevet az Edgar és Poe mellé.

Egyetemi éve alatt – egy év után otthagyta – nevelőapjával szerencsejáték-adósságai miatt megromlot a viszonya. Újságírásból és bolti eladóként próbálta fenntartani magát, végül 18 évesen (22-nek hazudva magát) belépett a hadseregbe, hogy megoldja anyagi problémáit.
1830-ban apja elmérgesedett viták után kitagadta, Poe a következő évben a katonai akadémiáról is kizáratta magát.

Bátyja halála (1831) után úgy döntött, minden figyelmét az írásnak szenteli. Ekkor már túl volt három verseskötet kiadásán, melyek nem keltettek komolyabb feltünést. Ő volt az első ismert amerikai szerző, aki kizárólag írásból próbálta fenntartani magát, halálái anyagi nehézségekkel bírkózott.

Irodalomkritikusként szerzett magának nevet, saját irodalmi magazint tervezett, de elképzeléseit nem tudta valóra váltani.

Feleségénél, Virginiánál 1842 januárjában mutatkoztak a tüdővész (tuberculosis) első jelei: a zongorázott és énekelt, amikor vért köhögött fel. Poe ezek után egyre többet ivott. Az alkohol korábban is okozott már problémákat egyébként életében, volt, hogy az ivás miatt rúgták ki munkahelyéről.

1845. januárjában „A holló” című verse nagy szenzációs közönségsikert aratott. Azóta is ez legnépszerűbb műve, megjelenésekor azonban mindössze 9 dollárt kapott érte.
Virginia 1847. januárjában halt meg, Poe nem egészen három évvel élte túl feleséségét. Halálának körülményei hasonlóan egész életéhez és műveihez, zavarosak és titkozatosak, pontos okát nem sikerült soha megállapítani, az esettel kapcsolatos orvosi feljegyzések pedig mind eltűntek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Edgar Allan Poe válogatott művei
Edgar Allan Poe: A holló (Tóth Árpád fordítása)
Edgar Allan Poe: A holló (Kosztolányi Dezső fordítása)
E. A. Poe élete (Wikipedia)
Edgar Allan Poe (Literatura.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik