Biztonsági okokra hivatkozva megtiltotta repülőgépein a powerbankek használatát a Lufthansa-csoport, írja az Airportal. A döntés a Lufthansán túl több nagy európai légitársaság, köztük az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, az Eurowings és a Swiss utasait is érinti.
Viszonyításképp: 20 000 mAh nagyjából 75 Wh-nak feleltethető meg. Fontos, hogy a kapacitásra/teljesítményre vonatkozó adat szerepeljen a készüléken, mert ha nem megállapítható, akkor el is vehetik azt az utasbiztonsági ellenőrzésnél.
A feladott poggyászban, ahogy eddig sem lehetett, továbbra is tilos ilyen eszközt szállítani, ahogy bármilyen más akkumulátort vagy azt tartalmazó eszközt is (pl. laptop, e-cigaretta, stb.). A powerbankokat viszont már nem szabad a felső poggyásztartóban sem elhelyezni: azokat az utas a zsebeiben, az üléstámlazsebben vagy az első ülés alatti kézipoggyászban szállíthatja.
Ez alól kivételt csak a jóváhagyott egészségügyi készülékek képezhetnek. Az utasoknak továbbá ügyelniük kell arra, hogy az ilyen eszközök ne sérüljenek meg, és a csatlakozóikat védeni kell a rövidzárlat kialakulásával szemben, megfelelő csomagolás alkalmazásával.
Alkalmazkodnak a szabályokhoz a légitársaságok
A német légitársaság azután jelentette be a változásokat, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tavaly nyáron egységesen szigorította a lítium akkumulátorokra vonatkozó repülésbiztonsági szabályokat. Az új előírás szerint a hordozható töltő és powerbank kizárólag a kézipoggyászban szállítható, feladott poggyászban tilos őket elhelyezni.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) üzemeltetésért és repülésbiztonságért felelős alelnöke a szervezet december elején Genfben megtartott éves tájékoztatóján a lítiumos akkumulátorokkal szerelt eszközök terjedését nevezte az egyik legjelentősebb kihívásnak a légiközlekedés biztonságával kapcsolatban.
Érdekesség, hogy idén nyár óta Kínában a belföldi járatokra (tehát az országból induló és oda is érkező gépekre) csak olyan, maximum 100 Wh kapacitású külső aksit lehet felvinni előzetes egyeztetés nélkül, ami megfelel a Kínai Kötelező Tanúsítványnak (CCC). Amennyiben a három C-betűs jelzés nincs ott a burkolaton, akkor a kiegészítőt a biztonsági ellenőrzés során elkobozzák. Éppen ezért egy kínai út előtt figyelni kell arra, hogy a power bank megfeleljen ennek az egészen friss feltételnek.

