Tech

Máris baj van az új iPhone-okkal

Ming Yeung/Getty Images
Ming Yeung/Getty Images

Alighogy bárki számára elérhetővé váltak Magyarországon is a legújabb iPhone-ok, egyből hibára lettek figyelmesek a szakértők – írja a BGR. A probléma nem minden készüléket, csak az iPhone Air és iPhone 17 Pro Max készülékeket érinti.

Henry Casey, a CNN munkatársa egy koncerten készített fotókat az új almás mobilokkal, ezeken azonban furcsa hibákat szúrt ki. Bizonyos képeken apró, elsötétült részek voltak a zenekar mögötti nagy LED-kijelzőn. Mint írták, az Apple régóta próbálja orvosolni a becsillanásokat az iPhone-ok fotóin, amikor közvetlen fényforrást fényképeznek, ám ez egy teljesen új kamerahiba.

Az Apple jelezte: már tudnak a hibáról, és elkezdték a javítást. Az Apple szóvivője szerint ez a hiba csak nagyon ritka esetekben fordulhat elő, például, amikor egy LED-es kijelző rendkívül fényes és közvetlenül a kamerába világít.

Az Apple egy közelgő szoftverfrissítésben fogja orvosolni ezt

– mondta.

Kapcsolódó
iPhone 17: sok kis fejlesztéssel és egy nagy újdonsággal támad az Apple
A szokásos, frissített mobilok mellett egy teljesen új iPhone-t is bemutatott az Apple.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik