Tech

Űrszemét elől kellett kitérnie a Nemzetközi Űrállomásnak

Stocktrek Images / Getty Images
Stocktrek Images / Getty Images

Módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályáját, hogy elkerülhessen egy űrszeméttel való ütközést – közölte a Roszkoszmosz orosz űrhivatal.

A manőverhez újfent az ISS-hez csatlakoztatott Progressz MSz-28 teherűrhajó hajtóművét használták. A nagyjából öt percig működtetett hajtómű segítségével további 800 méterrel kitolták az űrállomás pályáját.

Legutóbb november 13-án kellett módosítani a röppályát, amelyet akkor a Progressz MSz-29 teherűrhajó fogadása miatt átlagosan 4,9 kilométerrel emeltek meg. A Progressz MSz-29 várhatóan november 21-én indul a Nemzetközi Űrállomásra.

Az ISS fedélzetén jelenleg heten tartózkodnak: Donald Pettit, Nick Hague, Butch Wilmore és Sunita Williams amerikai, valamint Alekszej Ovcsinyin, Alekszandr Gorbunov és Ivan Vagner orosz asztronauták.

Kapcsolódó
Mit csinálnak egész nap az űrben rekedt asztronauták?
Eredetileg egy hétre mentek az űrbe, a NASA azonban most bejelentette, hogy csak 2025 februárjában térnek vissza a Földre a Starliner űrhajó asztronautái. A Nemzetközi Űrállomás azonban nem szálloda, az ott tartózkodóknak számos nehéz feladatot kell naponta elvégezniük. Mutatjuk, miből áll az űrhajósok munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik