Tech

Űrszemét zuhant a házra, beperli a NASA-t a család

Stocktrek Images / Getty Images
Stocktrek Images / Getty Images

Kártérítési pert indít a NASA ellen az a floridai család, amelynek otthonába idén márciusban csapódott be egy űrszemét – írja a CBS. A henger alakú tárgy Alejandro Otero naplesi házát találta el, aki ekkor nem volt otthon, fia értesítette a történtekről. Az objektum mindkét szintet átütötte, sérülést nem okozott.

A tárgyat később a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontba szállították elemzésre. A NASA áprilisban megerősítette, hogy űrszemétről van szó, korábban az objektummal rögzítettek régi akkumulátorokat egy olyan csomagban, amelyet 2021-ben dobtak ki a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). A szakértők akkor úgy számoltak, hogy a hulladék várhatóan teljesen elég a légkörben.

A Cranfill Sumner ügyvédi iroda múlt héten jelentette be, hogy Oteróék bírósághoz fordulnak az ügyben. Mica Nguyen Worthy ügyvéd szerint a baleset egy, a való életből vett példa arra, hogy az űrszemét valóban komoly problémát jelent.

A család többek között a lelki megpróbáltatás, valamint a nem biztosított tulajdon károsodása miatt perel. Az ügyvéd kiemelte, Oteróék hálásak, amiért senki sem sérült meg, de az eset katasztrófával is végződhetett volna.

Ha a törmelék néhány méterrel arrébb csapódott volna be, súlyos sérülés vagy halálos áldozat is lehetett volna

– emelte ki

Worthy szerint az ügy precedenst kíván teremteni az űrszemétre vonatkozó kárigényekre a magán- és a közszférában. A NASA-nak hat hónap áll rendelkezésére, hogy reagáljon a keresetekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik