Tech

Újra dolgozik a botrányos kísérletéről elhíresült kínai kutató

GREG BAKER / AFP
GREG BAKER / AFP

Előkerült az a kínai tudós, aki kulcsszerepet játszott a világ első génszerkesztett gyermekeinek megszületésében – írja a The Giardian. Ho Csien-kujt kísérletéért korábban börtönbe zárták, most azt állítja, visszatért laboratóriumába, hogy az Alzheimer-kór és más betegségek kezelésén dolgozzon.

A Mainicsi Simbun japán lapnak adott interjújában a kutató elmondta, hogy folytatta az emberi embriók genomjának szerkesztésével kapcsolatos vizsgálatokat, annak ellenére, hogy a gének mesterséges átírásának etikusságát vitatják. Mint kiemelte, a hazai és nemzetközi szabályokat betartva fog kísérletezni, és nem tervezi több genomszerkesztett baba létrehozását.

A szakértő korábban a Crispr-Cas9 nevű eszközt használta kutatásaihoz.

2019-ben egy kínai bíróság három év börtönre ítélte az egészségügyi előírások megsértése miatt, miután 2018-ban azt állította, génszerkesztést hajtott végre két embrión, az ikertestvérek, Lulu és Nana pedig világra is jöttek.

Kísérletei hatalmas felháborodást keltettek az orvosi és tudományos világban. Széles körben elítélték, amiért a kockázatos, etikailag vitatott és orvosilag indokolatlan eljárást az érintett családok nem megfelelő beleegyezésével végezte el. A bíróság megállapította, hogy meghamisította egy etikai felülvizsgálati bizottság dokumentumait, amelyek alapján párokat toborzott a kutatásaihoz.

A génszerkesztéssel állítólag az volt a célja, hogy a gyermekek immunissá váljanak a HIV-vel szemben. A támadások dacára kitartott munkája mellett, 2019-ben pedig egy harmadik lány is megszületett egy hasonló kísérlet eredményeként.

Ho most abban bízik, hogy az emberi embriók génszerkesztésével legyőzhetőek az olyan genetikai betegségek, mint amilyen a familiáris típusú Alzheimer-kór. A kutató 2022-ben szabadult, azóta három laboratóriumot is alapított.

Ho szerint a korábban született lányok teljesen egészségesek, nincsenek növekedési problémáik. Elmondása alapján a vizsgálatok azt mutatják, hogy a beavatkozása részeként csak a megcélzott gének módosultak, az eljárás pedig biztonságos volt. „Büszke vagyok arra, hogy segíthettem azoknak a családoknak, akik egészséges gyermekeket akartak” – nyilatkozta.

A kutató a The Guardiannek tavaly azt mondta, hogy túl gyorsan cselekedett, amikor az eljárást erőltette, de bocsánatot nem kért tetteiért. A Mainicsi Simbunnak arról is beszélt, hogy a társadalom előbb vagy utóbb elfogadja majd az emberi embriók génszerkesztését a genetikai betegségek gyógymódjainak megtalálása érdekében.

Kapcsolódó
Ezért veszélyes, ha Kínában gyártani kezdik az embereket
Hasznos is lehet, de akár egész társadalmakat is romba dönthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik