Tech

Videón a Starship utolsó pillanatai

Chandan KHANNA / AFP
Chandan KHANNA / AFP

Március 14-én harmadik alkalommal emelkedett magasba a SpaceX fejlesztés alatt álló űreszköze, a Starship. A prototípus jóval távolabb jutott, mint elődjei, 234 kilométeres magasságot érve el.

A teszt során több funkciót is ki tudtak próbálni, igaz, a végső célt nem sikerült teljesíteni. A terv az volt, hogy az első fokozat irányítottan landoljon az Indiai-óceánban, a kommunikáció azonban a Földre való visszatérés közben megszakadt.

Az ereszkedés során készült videó most megmutatja, hogy milyen gyötrelmes volt a légkörbe való belépés – írja a Space.com.

A felvételen jól kivehető, ahogy felizzik a Starship környezete, amint eléri az atmoszférát.

Az 50 méter magas első fokozat ekkor nagyjából 100 kilométerre járt a felszíntől, és már 46 perce repült. Néhány másodperccel később az izzás fokozódni kezdett, majd plazmafelhő alakult ki, a forróság pedig idővel az 1430 Celsius-fokot is elérhette.

Bár ilyen körülmények között nehéz adatokat küldeni, ez mégis sikerült a Starshipnek a SpaceX Starlink internetes műholdjainak köszönhetően. A rakéta egészen 77 kilométeres magasságig, a küldetés 49. percéig továbbította a képeket, röviddel ezután azonban a kapcsolat megszakadt, az űreszköz valószínűleg szétesett.

A legújabb repülés komoly előrelépés a Starship fejlesztésében, az adatokból sokat tanulhatnak a szakemberek. A Falcon Heavyvel összekapcsolva összesen 122 méter magas jármű minden idők legnagyobb és legerősebb rakétája lesz, amely embereket és rakományokat szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik