Tech

Lefolyócsőre hasonlít a Dyson legújabb futurisztikus hajszárítója

A brit gyártó ismét egy elég egyedi hajformázóval rukkolt elő.

A Dyson név hallatán az embereknek első körben a meglehetősen élénk színvilágú (de nagyon jól használható) akkumulátoros állóporszívók ugranak be, de a brit gyártónak ezen túl is akadnak különleges eszközei, gondoljunk csak a légtisztítóval egybeépített fejhallgatóra, vagy a hajformázóra, ami a Coanda-hatás néven ismert áramlástani fizikai jelenség kihasználásával teszi lehetővé a hajat roncsoló extrém hőhatás elkerülését. Ezekhez az eszközökhöz csatlakozott most a Supersonic hajszárító továbbfejlesztett változata, a Supersonic r, amit a a New York-i divathéten leplezett le a gyártó.

Amíg a 2016-ban debütált Supersonic főleg az árával (~160 ezer forint) hívta fel magára a figyelmet, addig az új verzió a meglehetősen egyedi formájával teszi ugyanezt, hiszen külsőre úgy néz ki, mint egy lefolyócső, amit kékre festettek. A Dyson ugyan elég szűkszavú volt az újdonság képességeit illetően, de annyi bizonyos, hogy a Supersonic r súlya megfeleződött az elődjéhez képest, ami főleg az ilyen eszközöket órákon át használó fodrászoknak lesz jó hír. Nem elhanyagolható előrelépés továbbá, hogy a hajszárítóhoz kapcsolható speciális fejek immár RFID chipekkel is fel vannak szerelve.

Dyson

Ennek előnye, hogy az eltérő chipeket felismerve a hajszárító szoftvere a választott kiegészítőhöz (ebből leglánn négy különböző jár az eszköz mellé) igazítja a motor teljesítményét, így biztosítva az adott fej számára az optimális légáramlást és hőmérsékletet. A gyártó állítása szerint emellett adott a lehetőség arra is, hogy a felhasználók testre szabhassák az egyes kiegészítőkhöz tartozó beállításokat, amik akár le is menthetők, hogy később újra elérhetők legyenek.

A boltba ugyanakkor még nem érdemes érdeklődni a speciális hajszárító iránt, ugyanis a Supersonic r egyelőre csak az Egyesült Államokban kerül forgalomba, kifejezetten hajszobrászok számára, és még nekik is fel kell iratkozniuk egy várólistára, hogy hozzájuthassanak az 570 dollárért (~205 ezer forint) kínált különlegességhez.

Kapcsolódó
Öt kedvenc kütyünk 2023-ból, amit még idén is megéri beszerezni
Minden évben összegyűjtjük a mögöttünk lévő esztendő kedvenc elektronikai eszközeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik