Tech

Még úgy is lenyűgöző az LG átlátszó tévéje, hogy valójában nem akarnék ilyet otthonra

LG
LG
Egészen elképesztő a kijelző, de még gyerekcipőben jár ez a technológia.

A 2024-es CES kütyüexpó hívószava – nem meglepő módon – a mesterséges intelligencia, lényegében alig akad olyan elektronikai eszköz, amibe a gyártók valamilyen módon ne integrálnák az MI-t, de idén előkerült még egy technológia, amit az átlagosnál jóval nagyobb érdeklődés övez, ez pedig az átlátszó kijelző.

A Samsung még január 7-én jelentette be, hogy kifejlesztették a világ első átlátszó Micro LED képernyőjét, erre pedig nem sokkal később az LG licitált rá azzal, hogy leleplezték a Signature OLED T okostévéjüket, ami megannyi prototípus után egy olyan átlátszó kijelzős készülék, amit meg is lehet majd vásárolni otthonra.

A gyártó már évek óta pontosan tudja, hogyan kell megfelelő hírverést csapni az újdonságai köré, hiszen a január 9-én indult CES központi helyszínéül szolgáló Las Vegas Convention Centerben az LG standja körül már az első pillanattól hatalmas tömeg tolongott. Ez nem véletlen, hiszen a cég által lefoglalt területre betoppanó látogatókat egy hatalmas, az említett átlátszó kijelzőkből összeállított, látványos jeleneteket prezentáló, mozgó installáció fogadja, ami fáradhatatlanul demonstrálja, hogy mire képes a nemcsak elsőre, de sokadszorra is lenyűgöző innováció.

A kiállítóterületen persze nem csupán így lehet bevizsgálni az újdonságot, közvetlen közelről is meg lehetett tekinteni a Signature OLED T modellt, és pár centiről azért már kiderülnek turpisságok.

Bár az LG állítja, hogy a CES-en debütált okostévé valamikor a közeljövőben kereskedelmi forgalomba kerül, de a gyártó szakemberei azért elárulták, koránt sem biztos, hogy olyan formában, ahogy Las Vegasban látható. A 77 hüvelykes kijelző mérete és technikai paraméterei nem fognak változni, arról viszont még nincs döntés, hogy a készülék mellé csomagolják-e azt az elsőre akváriumra emlékeztető „bútort”, ami az expón elmaradhatatlan társa a kiállított modelleknek.

Az átlátszó OLED persze nem vadonatúj technológia, a gyártók jó ideje kísérleteznek vele, a Xiaomi már értékesített is ilyen megoldású tévéket. A lényeg, hogy a panelen tényleg át lehet látni, ugyanakkor a képernyő képes jó minőségben bármilyen mozgókép megjelenítésére, ami alapvetően hologram-szerű hatást kelt. A kijelző ugyanakkor nem képes magát teljesen elsötétíteni, ahhoz, hogy hagyományos tartalmak maradéktalanul élvezhetők legyenek, gombnyomással „fel kell húzni” a panel mögé egy kontraszt film réteget, így szüntetve meg az átlátszóságot.

A megoldás gyorsan és látványosan történik, a megjelenített tartalmak pedig egész jól festenek a kijelzőn, ugyanakkor azzal tisztában kell lenni, hogy a képminőség és a fényerő összességében nem éri el azt a szintet, amit egy átlagos hagyományos OLED okostévé biztosít. Ami főleg annak fényében fájó, hogy a Signature OLED T (aminek még nincs hivatalos ára) a gyártó csúcstévéinél minimum tíszer drágább lesz.

Ez persze nem csupán annak köszönhető, hogy a képernyő vadonatúj, kis mennyiségben gyártott panelt alkalmaz, de annak is, hogy a készülék megkapta a tavalyi CES-en debütált vezeték nélküli technológiát, aminek hála a kijelzőt csak árammal kell ellátni, a hálózatin kívül más kábelt nem kell a tévébe csatlakoztatni.

Ehelyett a tévé mellé jár egy olyan külső egység, ami képes vezeték nélkül, 4K felbontásban, 120 Hz képfrissítéssel streamelni bármilyen tartalmat a kijelzőre. A Blu-ray lejátszó, a játékkonzol és a kábeltévé vezetékeit tehát ebbe a bárhol elhelyezhető modulba kell bedugni, így többé nem kell a képernyő hátlapján matatni.

LG

Bár az LG megoldása tényleg lenyűgöző, azért látszik rajta, hogy messze nem kiforrott technológia, éppen ezért bármennyire is álleejtős ez a megoldás, biztos nem választanék egy ilyen modellt egy hagyományos, de sokkal szebb képet biztosító OLED tévé helyett. Persze a vásárlás veszélye amúgy sem nagyon fenyeget, hiszen bár a gyártó hivatalos árat egyelőre nem közölt, szinte biztosra vehető, hogy egy ilyen készülék ára valahol 10 és 100 ezer dollár (3,5 és 35 millió forint) között lesz.

Kapcsolódó
Idén kezdetét veszi az okostévék új korszaka
A mesterséges intelligencia a televíziók terén is nagy változásokkal kecsegtet.

A 24.hu a Samsung vendégeként vesz részt a 2024-es CES-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik