Tech

Ezekre a mobilokra jön először a Xiaomi nagy újdonsága

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Kiderült, mely készülékek kapják meg először a HyperOS-t.

Még október közepén derült ki, hogy a Xiaomi hosszú évek után lecseréli az Android alapú MIUI kezelőfelületet, amit a jövőben a HyperOS névre keresztelt új, az elődjétől igencsak eltérő változat követ. A rendszert a gyártó már hivatalosan is bemutatta a Xiaomi 14 okostelefonokkal párhuzamosan, a GSMChina pedig már azt is tudni véli, hogy először mely rendszerekre fog megérkezni a Xiaomi nagy újdonsága:

A jelek szerint – és nem meglepő módon – a gyártó először a legfrissebb csúcstelefonjain teszi majd elérhetővé az egyelőre még tesztfázisban lévő HyperOS-t, és a GSMChina értesüléseit megerősítik a Xiaomi szervereken talált rendszerverzió nevek is. Azzal ugyanakkor érdemes tisztában lenni, hogy a fenti értesüléseket maga a gyártó még nem erősítette meg, ami egyben azt is jelenti, hogy ennél jó eséllyel jóval bővebb lesz azon készülékeknek a listája, amik megkapják az új kezelőfelületet.

Kapcsolódó
Mutatunk öt korrekt mobilt, amiért nem kell egy vagyont fizetni
Ezeket a telefonokat ajánljuk 90 és 180 ezer forint között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik