Tech

Kivonulhat Európából a Twitter

Stefani Reynolds / AFP
Stefani Reynolds / AFP

Elon Musk, a Twitter közösségi médiaplatform tulajdonosa azt fontolgatja, hogy eltünteti Európából a cégét, válaszul a régióban bevezetett új internetes platformszabályozásra – írja az Insider.

Mint arról korábban terjedelmesen beszámoltunk, az Európai Unió augusztusban fogadta el a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA), amely többek között a káros tartalmak, és álhírek terjedésének megakadályozása céljából betiltotta a célzott hirdetések és tartalmak közzétételét. Ez a lépés a reklámpiacot is alaposan átalakítja, ami nem tetszik a most már X néven futó platform vezetőjének.

A milliárdos régóta küzd azzal, hogy profitábilissá varázsolja a Twittert, melynek részeként épp a napokban jelentette be, hogy egyes országokban az új felhasználóknak jelképes, 1 dolláros éves díjat kell majd fizetnie a szolgáltatásért. A profitszerzésben azonban nem segít az új uniós szabály, melynek részeként az uniós szervek komoly bírságokat szabhatnak ki a DSA-törvény megsértése miatt.

Úgy pedig igen nehéz lenne betartani az uniós szabályokat, hogy Musk a hatalomátvétele után szinte egyből menesztette a tényellenőrzők és a moderátorok jelentős részét.

A dél-afrikai származású milliárdos a tavalyi hatalomátvétele óta többször is jelezte, hogy a Twitter helye leginkább Amerikában, Japánban és Angliában van, az európai piac jóval kisebb, a felhasználók mindössze 9 százalékát teszi ki.

Kapcsolódó
Teljesen átalakul a közösségi média Európában: erre lehet számítani
A Facebook és az Európai Unió harca évek óta tart, azonban most úgy tűnik, sikerül keretek közé szorítani a közösségi médiaóriást, és a társait is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik