Tech

A Prada tervezi a NASA új űrruháit

GORODENKOFF PRODUCTIONS / SCIENCE / GPR / Science Photo Library via AFP
GORODENKOFF PRODUCTIONS / SCIENCE / GPR / Science Photo Library via AFP

Stílusos űrruhában repülhetnek a NASA 2025-ös holdmissziójának asztronautái, ugyanis az Axion Space mellett a Prada olasz divatház is részt vesz a gardróbjuk tervezésében – írja az MTI a BBC cikke alapján.

Jeffrey Hoffman professzor, aki már a NASA öt küldetésében vett részt, és négyszer tett űrsétát elmondta, hogy a Pradának komoly tapasztalata van a különböző kompozit anyagok felhasználásában, és fontos technikai újításokkal is előállhatnak az új szkafanderek elkészítésénél. Ugyanakkor azt is hozzátette: nem érdemes arra gondolni, hogy az űrhajósokat majd trendi ruhába öltöztetik, ugyanis a jó hőszigetelő környezet megteremtése a legfontosabb.

Az űrruha olyan, mint egy miniatűr űrhajó. Biztosítania kell a nyomást, az oxigénellátást, és megfelelő hőmérsékletet kell tartania

– sorolta a követelményeket Hoffman.

Az Axiom idén már bemutatott egy űrruhát, amit az Artemis 3 küldetés űrhajósai viselnek majd. Az 55 kilós szkafander állítólag kényelmesebb viselet lesz a női asztronauták számára.

Az Axiom és a Prada azt ígérte, hogy az új űrruhák innovatív technológiával és tervezéssel készülnek, és a korábbiaknál alkalmasabbak lesznek a holdfelszín kutatására. Az Artemis 3 az első űrmisszió 1972 óta, amelynek űrhajósai a Holdon landolnak. A legénységhez tartozik Christina Koch is, az első női asztronauta, aki az égitestre léphet.

Kapcsolódó
Ezekben az űrruhákban megyünk a Marsra
Két prototípust is láthatott a média, a Holdról Marsra utazásra tervezik őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik