Tech játékteszt

Nem sok kellett, hogy tökéletes újrakezdés legyen a Mortal Kombat 1

Warner Bros / NetherRealm Studios
Warner Bros / NetherRealm Studios
A NetherRealm Studios fejlesztőcsapat 2023-ban ismét újragondolta a valaha volt legvérsebb, és immár több mint 30 éves múltra visszatekintő videojáték-szériát, aminek az eredménye a csodálatos látvánnyal és történettel bíró, ám néhány elemében kissé hiányos Mortal Kombat 1 lett. Játékteszt.

Már harmincnál is több éve, hogy elindult a Mortal Kombat-franchise, ami messze kimagaslik a verekedős játékok alapvetően nem túl fantáziadús világából. A 2019-ben megjelent Mortal Kombat 11-gyel a széria elképesztően magasra helyezte a lécet, évek múltán végre azt tapasztalhatták a játékosok, hogy könnyen rá tudnak érezni a kombók halmozására, a kivégzések rendkívül változatosak voltak, és a három évtizedes múlt szinte összes karaktere helyet kapott a történetben. A hírnév öregbítésében ugyanakkor jó eséllyel a járvány is segített: a NetherRealm Studios 2019 áprilisában megjelent alkotása ugyanis a karanténidőszak egyik legnépszerűbb videójátéka lett.

A rajongók ezután joggal aggódhattak a folytatás miatt, főleg úgy, hogy az előző rész DLC-je lényegében lezárta a játék fő idővonalát.

Az alkotóknak azonban nem remegett meg a térde a feladattól, és a szeptember 9-én megjelent Mortal Kombat 1-ben az egyik veterán karaktert, Liu Kanget tették meg az Idő Őrzőjének. A rebootolt játék kicsit átdolgozva tárja elénk az egész franchise-t megalapozó történetet, és bár a sztori itt is kiváló, nem hoz annyi újítást, hogy önmagában elvigye a hátán a játékot: ehhez nagy szükség van a frissen bemutatkozó Kameo-rendszerre, és számos egyéb újdonságra is.

Pazar sztori és látvány

A játék története, mint már írtuk, a Mortal Kombat 11 Aftermath elnevezésű DLC-nél veszi fel a fonalat: ezen kiegészítőnél a mi döntésünktől függött, hogy Shang Tsung vagy Liu Kang válik-e az Idő Őrzőjévé. Az új rész ezt olyan szempontból „felülbírálja”, hogy Kang kezébe adja az isteni jogkört, aki egy mozdulattal új világot teremet, elsimítva az eddig bemutatott karakterek között dúló viszályokat. A béke azonban nem tartós, hiszen az előző részben legyőzött Kronika visszatér, és ismét káoszt teremt. Ez pedig tökéletes alapot biztosít ahhoz, hogy ismét megismerhessük a karakterek eredetét.

Warner Bros / NetherRealm Studios

Megtudjuk többek közt, hogyan válik Mileena koronahercegnőből véresszájú tarkatan, miképp vakul meg a volt Yakuza-tag Kenshi, és fény derül a Sub-Zero és Scorpion közti gyűlölet okára. Érdekesség, hogy ezúttal a korábban kissé háttérbe szorított Reptile és Baraka is valódi, többdimenziós karakterré válik, lévén több esetben is az ő cselekedeteik formálják a történetet. A 7 órás sztorimód tehát a földi karakterek mellett az Outworld szereplőit is remekül mutatja be, a közönségkedvenc azonban egyértelműen Johnny Cage karaktere lesz, aki ezúttal egy kiöregedőben lévő akciósztár.

Érdemes tudni, hogy az olyan extra karaktereket, mint a Legyőzhetetlen-sorozatból ismert Omni-Man, A fiúk Homelandere, vagy a DC-féle Peacemaker, illetve Quan Chi, Ermac és Takahashi Takeda csak a Kombat Pack 1 DLC megvásárlásával elérhetők.

Habár a fejlesztők még mindig az Unreal Engine 4-re építették a játékot (a konkurens, jövőre érkező Tekken 8 például már Unreal Engine 5 alapokon nyugszik), a látvány egészen elképesztő. A bejátszások akár még nagyvásznon is megállnák a helyüket, a harcterek pedig most elevenednek meg talán a legjobban. Bunyózhatunk a földönkívüli szörnyekkel teázóban, agglegényvillában, és persze az emberkísérletek terepéül szolgáló, vérben tocsogó Flesh Pitben is. Ez utóbbi helyet, valamint a szokásosnál is jóval kegyetlenebb fatalityket elnézve egyébként jogosan érezhetjük úgy, hogy még a 18-as karika is kevés lenne ehhez a játékhoz.

Rengeteg az újdonság

A program számos újítást tartalmaz, ezek némelyikre remek változtatás, de akadt olyan is, amit kifejezetten feleslegesnek tartottam. Kezdjük a pozitívumokkal. Ilyen, hogy az 1v1 harcokat lecserélték, és a játék során 2v2-ben tudnak egymásnak esni a karakterek, tehát két szereplőt irányítunk egy kontrollerrel. Az újonnan bevezetett, úgynevezett Kameo-rendszer lényege, hogy az elsődleges karakterünk mellé kapunk egy segítőt, aki a harc tetszőleges pontján beugorhat segíteni a védekezésben vagy épp a támadásban.

Hogy pontosan hányszor tudjuk igénybe venni ezt a segítséget, az karakterfüggő, ugyanis ahogy a fatality esetében, itt is meg kell várnunk, míg betölt a lehetőség. A négykezű óriás, Goro esetében például nagyon ritka ez az opció, cserébe annál nagyobbat sebez.

A funkció azért is érdekes, mert a fejlesztők szétosztották a karaktereket: 24 szereplőt tudunk fő harcosként kiválasztani, míg a többiek csak segítőként érhetők el. A főszerepből így olyan karakterek maradnak ki, mint Goro, Sonya Blade, vagy éppen Kano. Utóbbi két szereplő kapcsán azt is érdemes megjegyezni, hogy mindössze azért szerepelnek a játékban, mert teljesen nem merték kihagyni őket – a történetben egyikük sincs benne. Mellettük vannak olyan régi-új harcosok is, mint például Ashrah vagy Nitara, akik korábbi játékokban mutatkoztak be, ám ott sem voltak túl népszerűek.

Warner Bros / NetherRealm Studios

Bár a Kameo-rendszer kétségtelenül jót tett a játék dinamikájának, vannak kellemetlen fejlesztések is. Ilyen például, hogy megszűnt a dedikáltan blokkolásra szolgáló csík, valamint hogy a földről történő menekülési trükköket is eltörölték. Ezek igencsak megnehezítik, hogy élve megússzuk a nagyobb pofonokat és a durvább kombókat. Az új szisztéma leginkább a profi játékosoknak kedvez, akik a karakterek kellő ismeretében akár egyetlen sorozattal kivégezhetnek minket az offline és online meccsek során.

Komoly hiányosságok is vannak

Minden karakter esetében komoly tanulást igényel, hogy elsajátítsuk az egyedi mozdulatsorokat, amiben a sztorimód bevezető leckéin túl az újonnan bemutatkozó Invasion játékmód is rengeteg segítséget nyújt. Ez lényegében egy RPG-szerű játékmódot takar, ahol a dimenziónkra leselkedő támadásokat kell visszavernünk az általunk választott karakterrel és szárnysegédjével. A felülnézetből mutatott pályán négy irányba mozoghatunk, miközben minden úton egyedi mérkőzések várnak ránk. Ezek viszont nem jelentenek komoly kihívást, még úgy sem, hogy magamat még csak középhaladónak sem mondanám.

Prima Games – Warner Bros – NETHERREALM STUDIOS

Ami viszont nagyon kellemes meglepetés volt, hogy visszahozták a Test Your Might feladatokat, amik az Invasion-mód tornyai közé ékelődtek be. Persze az is üdítő volt, hogy néha még egy-egy megterhelőbb főellenfél is megjelent a kalandok alatt. A pályák között időnként bele lehet botlani napi, heti, vagy havi tornyokba is (itt ugye egymás után kell legyűrni ellenfeleket), ahol diadalmaskodva plusz pénzhez juthatunk. Ebből megfinanszírozható a ruhák színcseréje, új skinek szerezhetők be, illetve új kiegészítőket vásárolhatunk. Az így szerzett különböző fegyvereket az online folytatott harcok közben is be lehet vetni, de ezt leszámítva valódi újítás nem tapasztalható.

Az előző epizódokban azért ennél sokkal szabadabb (így jobb) volt a testreszabási rendszer.

A karaktereknél néhány skinen és egy-két kiegészítőn túl nem igazán van mit variálni, míg korábban a mozdulatokat is át lehetett alakítani, szereplőtől függően.

Ha viszont már mozdulatok: a harcosokra ilyen szempontból ebben a játékban sem lehet panasz, az animáció minden karakter esetében egyedi. A probléma inkább az, hogy rengeteg időt igényel a négy brutality, és a két kivégzési mód bármelyikének elsajátítása. Öröm az ürömben, hogy az internet korában már könnyedén fellelhetők a kombinációk a neten, amiket már akkor is tudunk használni, ha azok még nem szerepelnek a hivatalos leírásban.

A játék legnagyobb gyengéje azonban az online rendszer. A sima netes játékon túl — ami előtt és után is rendre sokat kell várakozni a szinte teljesen fekete képernyő előtt — mindössze egy ranked és egy King of the Hill játékmód áll rendelkezésünkre. Előbbi során egy ranglétrán kell egyre feljebb jutni, legyőzve az előttünk lévőket, míg utóbbinál megfigyelés és kivárás szükséges a sikerhez. Az így elért sikerek azonban nem hoznak nagy változást: szezonális krediteket kapunk, amikért cserébe véletlenszerű kozmetikai felszereléseket vásárolhatunk. Új játékmód tehát nincs, az pedig különösen furcsa, hogy a MK9-ből ismert Tag küzdelmeket sem hozták vissza, amely a Kameo-rendszer ismeretében kifejezetten logikus választás lett volna.

Warner Bros / NetherRealm Studios

Verdikt

A Mortal Kombat 1 alapvetően jó újrakezdése egy legendás szériának, de négy év fejlesztés után abban bíztam, hogy technikailag több újdonságot kapunk – így tökéletes újrakezdésről azért nem beszélhetünk. A Kameo-rendszer behozatala például kifejezetten üdítően hatott a játékmenetre, azonban nagy kár, hogy ezért cserébe néhány kedvenc karakterünk csak „háttértáncosként” érhető el számunkra.

A fejlesztőknek ugyanakkor egyértelműen az online élményen lenne még mit csiszolni.

A hosszú, vesztes harcok után átugorhatatlan töltőképernyők már alapból nagyon zavaróak, akkor pedig különösen, ha belegondolunk, hogy a rivális programok mennyivel jobban meg tudták oldani ezt a kihívást. Továbbá az is elképesztő hiányosság, hogy egyelőre nincs crossplay a játékban, tehát egy Xbox- és egy PlayStation-tulajdonos nem tud egymás ellen játszani. A kiadó ugyanakkor jelezte, hogy egy jövőbeli frissítés során orvosolják ezt a gikszert. A Mortal Kombat 1 átütő sikere tehát néhány apró hiányosságokon múlik, ám ezek együttesen azért sokat tudnak rontani az összképen.

A Mortal Kombat 1 szeptember 19-én jelent meg PC-re, PlayStation 5-re, Nintendo Switch-re, és Xbox Series X/S-re. Tesztünket a PS5-ös változat alapján készítettük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik