Tech

Már 2025-ben útnak indulhat az első atom-űrrakéta

DARPA / NASA
DARPA / NASA

Már 2025-ben útnak indítaná az Egyesült Államok a világ első atommeghajtású űrrakétáját – írja a Live Science. A különleges járművet közösen építi az amerikai űrügynökség (NASA) és a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) közel 500 millió dollárból (több mint 177 milliárd forintból).

A tervek szerint az atomhajtómű egy kisebb atomreaktor segítségével hajtaná meg az űrhajót, sokkal hatékonyabban, mint a hagyományos üzemanyagot használó rakétahajtóművek. Az ügynökségek úgy vélik, az új rakéta akár 45 nap alatt is képes lesz embereket a Földről a Marsra juttatni.

Ez jelentős előrelépés lenne, hiszen a mostani űrjárművek nagyjából 7 hónap alatt teszik meg a Föld—Mars távolságot.

Az első nukleáris űrrakétát Föld körüli pályára állítanák, ahol körülbelül 300 évig keringene, amely idő elég ahhoz, hogy a veszélyes, sugárzó üzemanyaga biztonságossá váljon.

Kapcsolódó
Atommeghajtású rakéta hozhatja el az űrutazás új korszakát
Ezzel fedezhetnék fel a világűr távoli részeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik