Tech az élet nagy kérdései

Mit tennének az emberek, ha eljönne a világvége?

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
Vajon a világvége közeledtével az emberek fosztogatásba, egymás gyilkolásába kezdenének? Ezt a kérdést segíthet eldönteni egy 2017-es tanulmány.

Fajunkat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy civilizációnk miként omolhat össze, hogyan pusztul majd el a Föld, illetve hogy miként viselkedhetnek az emberek a közelgő bukás tudatában. Megannyi könyv, sorozat, videójáték és egyéb alkotás dolgozza fel ezt a témakört: vajon az emberek fosztogatva, egymást ölve állatias őrjöngésbe kezdenének?

Kutatók egy csoportja néhány évvel ezelőtt egy videójáték-analógia segítségével próbálta felmérni, milyen reakciót válthat ki az emberekből a világvége – eleveníti fel az IFLScience. Az eredményekről 2017-ben számoltak be.

A csapat az ArcheAge nevű, nyílt világú, nagyon sok szereplős online szerepjátékot (MMORPG) hívta segítségül. A kísérlet a bétatesztelés során zajlott, a résztvevők a szokásos módon, saját akaratuk szerint játszhattak, ám közölték velük, hogy 11 hét után a szervert törlik, és minden karakterük, elért eredményük elvész. A játék utolsó napjaira ezzel a büntetések is értelmüket vesztették.

Egészen békésen viselték

Ah Reum Kang, a Buffalói Egyetem munkatársa és kollégái úgy gondolták, ezzel a megközelítéssel modellezhetik a világvégét. A szakértők összesen 270 millió, a játékosok viselkedésével kapcsolatos feljegyzést elemeztek, az adatok többek között az alanyok szintlépésére és küldetésnaplóira vonatkoztak.

Az eredmények alapján a vég közeledtével a játék alapvetően meglehetősen békés volt, igaz, néhányan antiszociális viselkedésbe, például gyilkolásba kezdtek.

Az is kiderült, hogy a szerver törlése előtti időkben a résztvevők jellemzően felhagytak a karakterük fejlesztésével, ami a küldetésteljesítések, a szintlépések és képességváltozások drasztikus csökkenésében mutatkozott meg.

Azok az emberek, akik a legvégsőkig kitartottak, általában a legbékésebbek voltak, és talán ők voltak a leghűségesebbek is a játékhoz. Ezzel szemben akik előbb felhagytak az ArcheAge-gel, inkább voltak hajlamosak az antiszociális viselkedésre, mivel elvesztették felelősségérzetüket és a játékhoz való kötődésüket.

Maguk a kutatók is kiemelték, hogy a videójáték-modellnek megvannak a maga erős korlátai. Ennek ellenére érdekes, hogy a virtuális világvége békés, esetenként kifejezetten pozitív, proszociális volt: bizonyos csevegőcsatornák például boldogabb hangulatúvá váltak, a végsőkig kitartók pedig új társas kapcsolatokat alakítottak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik