Tech

Programozóképzést keresel? Erre figyelj!

Számos képzés áll rendelkezésre, ha IT területen indulnál el. Összegyűjtöttük néhány fontos szempontot a megfelelő kiválasztásához.

A képzés hossza és intenzitása

Ezt a két tényezőt érdemes mindig egyben nézned, hiszen ami leginkább számít, hogy összesen mennyi időt töltesz tanulással, programozással a képzés során. Az egyes kurzusokat úgy tudod leginkább összehasonlítani, ha megnézed, hogy a képzés:

  • hány hét, hónap,
  • hetente hány alkalom,
  • naponta hány óra (nem mindegy például, hogy egész napos vagy fél napos képzésről van szó).

A Green Fox Academynél például a 4,5 hónapos szuperintenzív kurzus minden nap 9 és 18 óra között zajlik, emellett naponta 1-2 órát kell a felkészüléssel töltened. 10 hónapos részidős képzésükön pedig hetente 3 alkalommal zajlik a mentorálás: hétközben 2×3 óra, hétvégén 1 teljes nap, és heti 5-10 óra az otthoni felkészülés. Összehasonlításképp kb. ugyanannyi időt töltesz programozással, mint egy egyetemi képzésen a gyakorlati órák keretében.

Gyakorlatorientált tanulás

A programozást tapasztalatunk szerint leginkább valós projekteken, gyakorlat közben tudod elsajátítani, nem elég az elméleti tananyag feldolgozása. Ha IT karrierre váltanál, érdemes olyan képzést keresni, ami erre is nagy hangsúlyt fektet.

A Green Fox képzései 3 modulból épülnek fel. Ezalatt minden olyan készséget elsajátíthatsz, amivel utána akár önállóan továbbképezheted magad más technológiákra is. Az első két modulban egy erős elméleti tudásra tehetsz szert, majd a képzés utolsó szakaszában 3-4 fős csapatban egy hosszabb projekten dolgozhatsz, amit a modul végére kell teljesíteni.

Karriertámogatás, segítség az elhelyezkedésben

Ha a képzés után IT területen szeretnél elhelyezkedni, óriási segítség, ha ebben a képző is támogatást nyújt. Azon kívül, hogy összeköt a partnereivel, azt is érdemes megnézni, hogyan készít fel.

A Green Foxnál például megkaphatod az első szakmai profilodat, tech és HR interjú felkészítőkön vehetsz részt, próbainterjúk során készülhetsz a valós helyzetekre, és a mentorok odafigyelnek arra, hogy az izzasztó technikai kérdések se érjenek váratlanul.

Soft skill tréningek, coaching

A bootcampek jellemzően soft skill tréningeket, illetve egyéni coachingot is nyújtanak a képzéseikhez. Ez azért fontos, mert egy új területen való elhelyezkedésben a személyes készségeid is nagyon sokat számítanak. A sztereotípiákkal szemben IT területen is kifejezetten fontos a cégek számára, hogy milyenek a kommunikációs skilljeid, hogyan működsz csapatban vagy éppen mennyire vagy rugalmas.

Te is váltanál IT-ra?

A Green Fox Academy júniusban induló online Junior programozó képzésébe szuperintenzív vagy munka mellett végezhető formában is belevághatsz. Jelentkezz május 7-ig!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik