Tech

A Rapid Ninjas nyerte a laptopos e-sport bajnokságot

Lenovo
Lenovo
Véget ért az első, kizárólag laptopon vívott hazai professzionális e-sport bajnokság.

A Rapid Ninjas Valorantban, a Legion Honvéd pedig a League of Legends döntőn aratott győzelmet a novemberben indult Legion Legends: Magyar Valorant és LoL bajnokság – powered by Lenovo 2022 versenysorozat január harmadik hétvégéjén megrendezett záró fordulójában. A Rapid Ninjas által megszerzett fődíj 1 millió forinttal járt,  a Legion Honvéd csapata a második helyért 300 ezer, a Metatensei és az Team Pelus csapat pedig 200 ezer forintot vihetett haza.

Lenovo

A bajnokságra 115 csapatnevezés érkezett, és több mint 400 mérkőzést játszottak a csapatok. A küzdelmek összesen 128 órán át tartottak, ezalatt több mint 150 ezer alkalommal kattintottak a mérkőzésekre, az összesített egyedi nézőszám pedig meghaladta az 50 ezret.

Érdekesség továbbá, hogy a Legion Legends volt az első olyan magyarországi e-sport bajnokság, amit gamer notebookokon játszottak. A versenyzők a Lenovo csúcskategóriás gépével, a kifejezetten gamereknek szánt Legion 7 laptoppal mérhették össze tudásukat.

Kapcsolódó
Vékony, mutatós és bármit futtat ultrán a Lenovo gamer laptopja
Kipróbáltuk a Lenovo egyik legújabb, játékosoknak szánt laptopját, amelynél egészen kicsi helyre sikerült kifejezetten erős hardvert zsúfolni, ráadásul mindezt olyan kivitellel turbózták fel, ami nem feltétlenül jellemző a videójátékra tervezett hordozható gépekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik