Elon Muskot manapság nem nagyon kell bemutatni senkinek (ha mégis, itt egy korábbi cikkünk), sokan azzal is pontosan tisztában vannak, milyen cégek köthetők az amerikai milliárdos nevéhez. Például az elektromos autókat gyártó Tesla, az űrkutatásban érdekelt SpaceX, az emberi agyba ültetendő chipeket tervező Neuralink vagy éppen a Twitter, aminek a tavalyi felvásárlását meglehetősen zajos sajtóvisszhang kísérte.
Mindemellett ott van még a 2016-ban a SpaceX leányvállalataként létrehozott, majd az űrkutatós cégről 2018-ban leválasztott The Boring Company (TBC), ami a nevéhez méltóan alagútfúrásra specializálódott. Musk ezt a vállalkozását azzal a szándékkal hozta létre, hogy megreformálja a közlekedést. Az eredeti tervek szerint a cég olyan alagútrendszerek kiépítését végzi, amiben önvezető szállítóegységek utaztatnak embereket és járműveket, akár 240 km/h óra sebességgel.
Nem sokkal a TBC megalapítását követően érkeztek is a hírek az első projektekről: egy Washington és Baltimore közti alagútrendszerről, egy Chicago alatti vonalról és Los Angeles-i tervekről is. Mások mellett San Jose és Miami polgármestere is tárgyalásokat folytatott a vállalattal.
Musk cége eddig mindössze két projektet fejezett be: egy 1,83 km-es, kizárólag tesztelésre használt alagutat a kaliforniai Hawthorne-ban, a SpaceX főhadiszállásnak közelében, illetve a Las Vegasba tervezett nagyobb alagútrendszer első két fázisát. Én a CES kütyüexpó apropóján az utóbbiból próbáltam ki a Las Vegas Convention Center (LVCC) rendezvényközpont alatt húzódó 2,7 km-es szakaszt, és bár Musk eredeti elképzeléseinek a fele sem valósult meg, de egy – európai szemmel – meglehetősen szürreális élményt azért sikerült összehoznia a vállalatnak.
Milyen mély Musk ürege?
Az LVCC egy 430 000 négyzetméteren elterülő épületkomplexum, ami négy nagyobb részből áll: West Hall, North Hall, Central Hall és South Hall. A Vegas Loop névre keresztelt alagútrendszer ezen épületegyüttes alatt és mellett húzódik, és azzal a céllal jött létre, hogy a rendezvényközpontban helyet kapó, több tízezer embert megmozgató események során megkönnyítse/felgyorsítsa a közlekedést az említett csarnokok között.
A Vegas Loop a város lakói számára lényegében elérhetetlen, csak az LVCC-be szervezett események idején üzemel, és azok vehetik igénybe, akik hivatalosan részt vesznek az éppen aktuális rendezvényeken – számukra viszont a szolgáltatás teljesen ingyenes. Ennek köszönhetően szállhattam a föld alá a minden évben január elején esedékes CES kütyüexpó keretében, hogy aztán Teslákban ülve tegyek meg nagyjából 600-700 méteres távolságokat.
Musk eredeti tervéből csak a föld alatti járat valósult meg, tehát önvezető, villámgyors szállítóegységek – egyelőre – nincsenek: a Central Hallnál található központi állomásnál mozgólépcső visz le egy jókora csarnokba, aminek mind a négy sarkában egy-egy alagút bejárata található. A „peronon” a Vegas Loop lelkesen integető személyzete várja a látogatókat, akiket annak megfelelően terelgetnek a Tesláknak fenntartott parkolópontokhoz, hogy a West Hall vagy a South Hall felé közlekednének.
Las Vegasban vagyunk, szóval a teret a város stílusához passzoló, váltakozó színű neonfények töltik be, az elektromos autók pedig lényegében megállás nélkül jönnek és mennek: kiteszik az utasokat, felveszik az utasokat, majd sorban eltűnnek valamelyik alagútban.
Az érdeklődés értelemszerűen nagy, autót „fogni” mégsem tart fél percnél tovább. Általában három ember ül be egy Teslába, egy előre, kettő hátra. A beszállást követően a sofőr szó nélkül elindul, majd irány a megfelelő alagút, ahol maximum 55 km/h óra sebesség mellett csodálhatjuk a szintén neonnal megvilágított íves falakat, illetve az előttünk haladó másik autót. A látványt megunni nincs idő, mivel az út kevesebb mint két perc, aminek a végén a felszínen kötünk ki, hiszen a két végállomás parkolói már az utcaszinten lettek kiépítve.
Nem tagadom, az egésznek van egy komoly élményfaktora: a szolgáltatás meglepően zökkenőmentesen működik, nincs semmi fennakadás, torlódás, és a nenonfényes felszín alatti kocsikázás még úgy is szórakoztató, ha amúgy sok időt töltünk a budapesti 4-es metró sofőr nélküli orrában. Viszont élmény ide, élmény oda, mégiscsak szürreális, mire költöttek itt közel 50 millió dollárt (ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 18,7 milliárd forint).
Amerikai szürreál
Foglaljuk össze: Elon Musk cége meggyőzte a helyi döntéshozókat, hogy ennyi pénzből megéri felépíteni egy olyan alagútrendszert, amit csak egy elektromos autókból álló taxiflotta használhat, 700, esetleg 1400 méteres szakaszokon szállítva az utasokat az LVCC csarnokai között, évente mindössze néhány alkalommal.
A számok csak tovább árnyalják a képet. Ha nem az egyik végpontból a másikba utazunk, akkor mindennel együtt 3-4 percet töltünk kocsikázással, amivel 6-7 perc spórolható meg, ugyanis a Google Maps sétaútvonala szerint 11 perc alatt tehető meg a West- és a Central Hall, illetve a Central- és a South Hall közti távolság. Ha pedig a két végpont közti távolságot nézzük (ami a Google szerint 1,77 km), akkor nagyjából 6 perc kocsikázás áll szemben 22 percnyi gyaloglással.
A cég szerint a rendszer egy 45 perces sétát rövidít le két percre, ami egyszerűen nem igaz. Egyrészt a 45 perc csak akkor jön ki, ha valaki a West Halltól elsétál a South Hallig, majd visszafelé is megteszi a két végállomás közti utat. Másrészt az alagútban két perc alatt jelenleg csak két egymás melletti állomás távolsága tehető meg, a teljes szakaszhoz 4 perc körüli idő kell a Tesláknak, ami oda-vissza már minimum 8 perc, de a felszíni kanyarokkal együtt inkább 9-10 – valójában ez a szám áll szemben a TBC által kommunikált 45 perccel.
Persze egy sűrű programokkal terhelt rendezvény esetén ez a különbség már ad némi létjogosultságot egy, a helyszínek közti közlekedést felgyorsító projektnek. Viszont azért csak felvetődik a kérdés: ennek kiszolgálására nincs jobb megoldás egy 70 járműves, maximum négy fő befogadására képes autókból álló flottánál? Amihez ráadásul tartozik 70 sofőr, illetve állomásonként nagyjából egy tucat embert számláló személyzet?
Vajon nem lett volna okosabb egy olyan metró megépítése, mint amilyen a nagyobb reptereken (például Heathrow, Dubai) szállítja az utasokat a hasonló távolságokra lévő terminálok között? Ráadásul a jelenlegi rendszer még úgy sem tűnik sokkal logikusabbnak, ha azt feltételezzük, hogy valamikor a közeljövőben a sofőröket felváltják az önvezető rendszerek.
Közlekedés, nem a tömegeknek
Az összképhez persze hozzátartozik, hogy a TBC (és a Las Vegasnak otthont adó Clark megye) nem állt meg az LVCC alatti 2,7 km-es Vegas Loop megépítésénél. Időközben már megvalósult egy újabb alagút, amin keresztül a Resorts World kaszinótól szállíthatók utasok az LVCC-hez, ám ezért már fizetni kell: a szintén két perces fuvar ára 4,5 dollár (plusz adók).
A jelenlegi tervek szerint az elkövetkezendő években legalább 56 olyan állomásnak kellene elkészülnie, amelyet a Vegas Loophoz hasonló föld alatti járatok kötnek majd össze. A hálózat a különböző kaszinók és fontosabb csomópontok között húzódna, továbbá eljutna olyan helyekhez is, mint a közelmúltban felhúzott Allegiant Stadion, vagy éppen a Nevadai Egyetem.
A jelenleg érvényben lévő megállapodások szerint az alagutak kiépítését teljes egészében Musk cége finanszírozná (befektetőinek köszönhetően), az állomásokat viszont a helyi érdekeltségeknek kell kifizetni. Fontos továbbá, hogy Musk cége 50 évre megkapja a megépülő szakaszok üzemeltetési jogát, és a bevétel mindössze 5 százalékát kell adóként befizetnie a nevadai Clark megyének.
Az egész projekt ezen része szintén elég furcsa, még úgy is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az amerikaiak autókhoz fűződő viszonya komoly kulturális különbséget mutat az Európában megszokott attitűdhöz képest. A mélybe tervezett úthálózat célja, ugye, az lenne, hogy enyhítse Las Vegas közlekedési problémáit, amik ugyanazok, mint bármelyik nagy amerikai városé: szinte mindenki mindenhová kocsival közlekedik, rengeteg a jármű az utakon, a frekventált helyeken jelentősek a dugók (főleg a nagy, a turistákon felül több tízezer embert idevonzó rendezvények idején), amik egyszerre nehezítik meg a helyiek és az ide látogatók életét.
És erre Las Vegas válasza az, hogy egy privát cég építhet egy felszín alatti úthálózatot, amiben csak a vállalat tulajdonosának gyáraiból származó járművek közlekedhetnek, taxiként, kezdésnek 5 és 15 dollár közti, távolságoktól függő fuvardíjakkal. Összehasonlításképp: az előbbi összegből 24 órás jegy vásárolható, ami a város összes buszvonalára jó, utóbbiból pedig majdnem kijön a szintén a teljes hálózatra érvényes heti bérlet.
Az alagutaknak hála ugyan elképzelhető, hogy kevesebb jármű lesz az utakon, de az infrastruktúrát a saját járműveikkel nem használhatják a helyi lakosok (és a Las Vegas-i személyszállítók sem), a szolgáltatás ára pedig már most előre vetíti, hogy a föld alatti közlekedés állítólagos előnyei nem minden réteg számára lesznek elérhetők. A The Boring Company így nemcsak az eredetileg hangoztatott közlekedési forradalomnak fordított hátat, de sikerült összehoznia egy olyan üzletet, ami a projektnek otthont adó városon jó esetben is csak részben segít, de közben nagy valószínűséggel tovább tágítja a társadalmi szakadékokat.
