Tech

A telefonunk tudhatja, mikor halunk meg

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Könnyen lehet, hogy az okostelefonunk már a járásunk alapján kikövetkeztetheti, meddig élünk – írja az Independent egy új kutatás alapján. A PLOS Digital Health szakportálon megjelent tanulmányban több mint 100 ezer résztvevő viselt egy héten keresztül aktivitásmérő készüléket, a kutatók azonban mindössze napi hat perc gyaloglási adatból meg tudták mondani, ki fog meghalni a következő 5 évben.

A vizsgálatban részt vevő középkorú és idősebb felnőttek körülbelül 2 százaléka halt meg a kijelölt időszakban. A hátborzongató eredmény eléréséhez a kutatók egy olyan algoritmust használtak, amelyben mindösszesen a viselő demográfiai adatai, és a készülékből kinyert adatok szerepeltek. Bár a vizsgálat résztvevői mozgásérzékelőket viseltek a csuklójukon, a kutatók szerint ugyanezek az adatok szinte bármilyen okostelefonnal összegyűjthetők.

A szerzők szerint skálázható módszereik megvalósítható utat kínálnak az egészségügyi kockázatok szűrése felé. Ez a szegényebb országokban is hasznos lehet, ugyanis még Afrikában is 48 százalék körüli a telefonbirtokosok aránya, a fejlett országokban pedig főleg. Az Egyesült Királyságban ez a szám például 92 százalék körül van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik