Tech

Hackerek nullázták a telefonszámlákat Iránban

lex van lieshout fotografie / ANP MAG / AFP
lex van lieshout fotografie / ANP MAG / AFP

Reagálva az Iránban kitört lázadásra, az Anonymous hackercsoport múlt héten meghirdette az Irán-hadműveletet. Ennek részeként rengeteg állami weboldalt tettek elérhetetlenné, valamint átvették az irányítást több ezer térfigyelő kamera felett, sőt még egyes minisztériumok adatait is kiszivárogtatták. A tüntetések a múlt héten erősödtek fel a közel-keleti országban, miután az erkölcsrendészet emberei letartóztattak és állítólag halálra kínoztak egy fiatal kurd nőt, aki a hidzsábviselés ellen lépett fel.

A hírhedt hackercsoport folyamatos helyzetjelentést ad a Twitteren legújabb eredményeiről. A szeptember 20-ai “hadüzenet” óta sikerült meghackelniük az Iráni Központi Bankot, az állami televíziót, az együttműködési-, illetve a gazdasági minisztériumot, és az országgyűlést is, melyek által számos hasznos információhoz juthattak, és ki is szivárogtathattak.

Eközben Irán vezetése az internetelérés korlátozásán dolgozik az országban.

Ennek eredményeképp van, ahol részben, és van ahol teljesen elérhetetlenné tették már a netezést az állampolgárok számára. Ennek célja, hogy a kormánykritikus személyeknek nehezebb dolga legyen a megmozdulások szervezésében. A vezetés gyakran nyúl e célból az ország legnagyobb mobilszolgáltatójának, az MCI hálózatához. Azonban a hvg szerint úgy fest, feltörhették a szolgáltató rendszerét, mivel sok ügyfél telefonszámlája le van nullázva.

Az ország vezetése sorra tiltja le a különböző kommunikációs platformokat, így többek közt a Skype, a WhatsApp és az Instagram is elérhetetlenné vált az országban. Azonban, ahogy Ukrajnában a háború elején, úgy itt is közbe szólt Elon Musk, aki az amerikai kormány kezdeményezésére aktiválhatta a Starlink űrinternetet az országban.

Az Anonymous emellett lehetővé tette az irániak számára, hogy a megszokottan darkwebes keresőként használt Tor böngészőből indíthassanak kereséseket az országban – válaszolva ezzel az internet állami korlátozására.

A hírhedt hackercsoport rendszeresen áll bele akár globális konfliktusokba is: az elmúlt hónapokban például folyamatosan segítették az Oroszország elleni kibertámadásokat, így támogatva az ukrán fél erőfeszítéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik