Tech

Már az FBI is nyomoz az elmúlt évek legpimaszabb hackere után

Getty Images
Getty Images

Már az FBI is vizsgálódik annak a hackernek az ügyében, aki egyszerre vállalata magára az Uber fuvarmegosztó cég rendszerének feltörését, és az elmúlt évek talán legjobban videojátékának, a GTA VI néhány jelenetének kiszivárogtatását – írja az Eurogamer.

A hétvégén arról érkeztek jelentések, hogy ugyanez a támadó tört be a videojáték-gyártó Rockstar Gameshez is. Szorosan együttműködünk az FBI-jal és az amerikai igazságügyi minisztériummal ebben az ügyben, és továbbra is támogatjuk erőfeszítéseiket

— olvasható az Uber közleményében, amelyben hozzátették, a teapottuberhacker néven ismert személyről azt gyanítják, hogy a Lapsus$ nevű hackercsoporttal állhat kapcsolatban, amely az elmúlt körülbelül egy évben egyre nagyobb aktivitást mutatott. Ebben az időszakban többek közt a Microsoft, a Samsung és az Nvidia rendszerébe is sikerült betörniük.

Kapcsolódó
Kiszivárgott néhány jelenet az új GTA-játékból
A legutóbbi GTA-játék 9 éve jelent meg.

Az eset után a Rockstar is saját közleményt adott ki a hackertámadással kapcsolatban, és elismerte, hogy “hálózati behatolás” történt, ahogy azt is, hogy a napvilágot látott felvételek igaziak. A GTA készítője azt írta, rendkívül csalódott az ügy miatt, de a fejlesztésre nem lesz hosszú távú hatása, ami a tervezett menetben folytatódik. Emellett az élő szolgáltatások, például a Grand Theft Auto Online sem szakadtak meg. Arra a fenyegetésre, hogy a hacker kiszivárogtatná a GTA 5 és folytatásának forráskódját, a fejlesztőcég nem reagált.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rockstar Games (@rockstargames) által megosztott bejegyzés

Idén márciusban a BBC News mutatta be azt a 16 éves oxfordi fiatalembert, akit online White vagy Breachbase néven ismertek, és akit azzal vádoltak, hogy a Lapsus$ csoport egyik vezetője. A fiú személyazonosságát más hackerek nyilvánosan azonosították, és egyike volt annak a hét embernek, akiket a londoni rendőrség letartóztatott, mielőtt a nyomozás keretében szabadon engedték őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik