Tech

Miért ilyen drága itthon az iPhone 14?

JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES via AFP
JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES via AFP

A minap bemutatták az iPhone 14-es szériáját, amelynek árai az Egyesült Államokban a Pro modelleken kívül nem változtak, ugyanúgy 799 dollárba kerül egy sima, belépő szintű Apple készülék. A magyar árak ehhez képest igencsak borsosnak mondhatók, amiről már gyűjtést is készítettünk. Idehaza ugyanis 449 990 forint alatt álmodni sem lehet egy új iPhone készülékről, ami több mint 100 ezer forintos emelkedést jelent a tavalyi modellek árához képest.

Kapcsolódó
Itt vannak az iPhone 14 magyar árai
Közel egymillió forint lesz a legerősebb iPhone 14.

Valamiféle árnövekedés természetesen várható volt, ugyanis a háború hatására folyamatosan rekordokat döntöget a hazai infláció. Mint már megírtuk, a KSH becslése szerint a 2022 augusztusi adatok 15,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi eredményeket. Ez a mindennapi fogyasztási termékekre is kihatott: a margarin 66,9 százalékkal, a kenyér 64,3 százalékkal, a sajt 61 százalékkal, a tojás pedig 42 százalékkal drágult.

Emellett bizonyára a forint romlása is benne van az árban, a tavalyi iPhone-ok bejelentése idején ugyanis 295-300 körül mozgott a forint-dollár árfolyam a mostani 400 körüli helyett.

Ezzel a 799 dolláros árat egyenesen átváltva 235 ezer forintba került volna az iPhone 13 128 GB-os kivitele 2021-ben, azonban hazánkba már ekkor is 334 990 forintos áron érkezett meg. Ez 100 ezer forintos differenciát jelent, amit a hazai 27 százalékos Áfa sem magyaráz meg. Ezt hozzátéve ugyanis még a 300 ezer forintot sem kellett volna elérnie az árcímkének, a különbség itt 36 ezer forint volt.

Idén azonban már ott tartunk, hogy a sima iPhone 14 799 dolláros amerikai ára mellett a magyar kezdő összeg 449 990 forint. Átszámítva az amerikai árat, a mai 397-8 körüli árfolyamon, 318 ezer forintot kapunk. Ehhez a 27 százalékos áfa összegét hozzáadva is csak 403 ezer forint lesz a végösszeg, a fennmaradó 46 ezer forint nem tudjuk honnan csapódott hozzá az árhoz.

Kérdéseinkkel felkerestük az Apple magyarországi hivatalos terjesztőjét, az Apcomot, azonban cikkünk megjelenéséig választ nem kaptunk. A cégtől azt is megkérdeztük, miért emelték az iPhone 13 árát idehaza az új modellek bejelentése után, miközben az Egyesült Államokban épphogy engedtek az összegből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik