Néhány évvel ezelőtt a legtöbben – élükön a tesztalanyunkat fejlesztő Insomniac Gamesszel – csak mosolyogtak volna, ha azt mondjuk nekik, hogy a PS4/PS5 vásárlása helyett életképes stratégia kivárni, hogy a PlayStation konzolok elsőszámú játékai PC-re is megjelenjenek. Pedig ez a helyzet, hiszen mostanra a Sony több nagyágyúja is a Steam legkelendőbb játékai közé tartozik, és a jövőben újabb megjelenések várhatók. A Horizon Zero Dawn, a God of War és a Days Gone mind figyelemre méltóan jól fogytak PC-n, olyannyira hogy a Sony most már úgy tervezi, 2025-re a PlayStation portfólió minimum egyharmadát elérhetővé teszi Windowst futtató számítógépekre is. Ezen elhatározás része a napokban megjelent Marvel’s Spider-Man Remastered is.
A Spider-Man Remastered a 2018-as játék újrakiadása, eredetileg 2020-ban PS5-re jelent meg, minden korábbi DLC-t (és néhány újat is) magában foglalva, kiegészítve néhány új technikai funkcióval. A rajongók nekiesettek 4K-s Fidelity módban, ami ugyan csak 30 képkocka per másodperc sebességgel futott, de továbbfejlesztett fényhatásokat és sugárkövetést (ray tracing) kínált, a Performance módot választva pedig adott volt a stabil 60 fps, dinamikusan változó felbontás mellett. Utóbbi lehetőséghez nemrég új frissítés is érkezett, lehetővé téve a ray tracinget a játék felbontásának, tükröződésminőségének és egyéb elemeinek finomhangolásával.
Mindez egy nagyon jó játék továbbfejlesztett változatát jelentette, és ugyanez elmondható az augusztus 12-én megjelent PC-s portról is, ami a korábbinál is több vizuális fejlesztést kínál, a teljesítménynövelő NVIDIA DLSS-ről kezdve a különböző képernyőbeállítások támogatásán át egészen a feloldott képkocka sebességig – és ez a lista még messze nem teljes.
Pók kerül a gépezetbe
Ha valakinek esetleg kimaradt az eredeti játék, elmondjuk, mire számíthat, függetlenül attól, hogy melyik verzióval játszik: a Marvel’s Spider-Man története még nyolc film után is friss és lebilincselő, amire a remek világépítés csak ráerősít. New York utcáit élőnek érezzük, az emberek végzik a dolgukat, amíg egy autós üldözés vagy egy kisbolt kirablása félbe nem szakítja őket. Ha közbelépsz, néhány bámészkodó éljenez, esetleg kér egy közös szelfit, mások bosszankodnak, hogy beléjük futottál, miközben egy bűnözőt próbáltál elkapni. Ettől függetlenül minden tettedre emlékezni fognak. Ha másért nem, hát azért, mert a jó öreg J. Jonah Jameson emlékezteti őket arra, hogy ténykedéseddel éppen milyen károkat okoztál a városnak.
A szokásos nyílt világú „követelmények” persze itt is jelen vannak. Egy megfigyelőtorony feloldása például tetszőleges számú, az adott területen elvégzendő extra tevékenységgel fűszerezi meg a térképet. A sablonos megoldás ellenére a legtöbb melléktevékenység meglepően szórakoztató, hála annak, milyen jó érzés Pókembernek lenni. Ez különösen igaz az akcióorientáltabb szegmensek esetében. Hősünk jártas a harcban, könnyedén pattog ellenfélről ellenfélre, zsonglőrködik velük a levegőben, mielőtt egy lámpaoszlophoz hálózná őket.
Egyes ellenfelek – mint a pajzsos vagy a rakétavetős katonák – legyőzéséhez ugyanakkor már nem elegendők a jól bevált manőverek. Emiatt viszont egy percig sem kell aggódni, hiszen feloldható képességek és kütyük bőséges listája erősíti az amúgy is tisztességes repertoárt, a pókösztönnek köszönhetően pedig egy jól időzített gombnyomással ki lehet térni a támadások elől.
A harcok nem mellőzik a kihívást, főleg, ha nagyszámú ellenféllel szemben nem élünk a lopakodás lehetőségével, illetve felkészületlenül vágunk neki a több hullámban érkező pribékeknek. Szuperképességek ide, szuperképességek oda, azért olykor meg lehet izzadni, viszont a harcok még ilyenkor sem érződnek igazságtalannak. Ha elvernek minket, még akkor is szórakoztatóak, hála az egyszerű, de annál látványosabb harcrendszernek.
Amikor éppen nem Pókemberként kezelgetjük a rosszfiúkat, akkor Mary Jane vagy Miles Morales bőrébe bújva settenkedünk el mellettük. Elbújhatunk tereptárgyak mögé, feldönthetjük őket, de akár meg is hackelhetünk különböző eszközöket, hogy elcsaljuk az őröket egy adott területről, általában a történet kulcsfontosságú pillanataiban. Bár ezek a lopakodós részek soha nem olyan lebilincselőek, mint amilyenek valójában lehetnének, de legalább egy kis szusszanást és változatosságot jelentenek az egymás követő pókemberes csetepaték között.
Napokig magyarázhatnánk, miért a Marvel’s Spider-Man volt a legjobb szuperhősös játék, amikor megjelent, részletezve a cselekményt és a játékmechanikákat, de ha valaki az itt leírtaknál többre vágyik, annak érdemesebb inkább elolvasni a közel négy éve készült eredeti tesztünket.
Tudod, engem sem hagy hidegen a PC
Visszatérve a PC-s portra, beszéljünk a látványról: a játék fantasztikusan néz ki, futtatása 2K felbontásban 60 fps sebességgel gyerekjáték volt. A NIVIDA DLSS bekapcsolásával a városi hálóhintázás közben előfordult ugyan egy kis képkockacsökkenés (55-56 fps), de a legtöbb esetben a játék stabilan hozta a 60 képkocka per másodperces képfrissítést.
A beállítások babrálása során a HDR bekapcsolása mély sötétséget és gazdagabb színeket eredményezett. Ezzel az üzemmóddal beállítható, hogy csökkenjen az éles fények és hasonló effektek ragyogása. A legtöbb grafikai beállítást magas szinten tartva, itt-ott nagyon magasra állítva is többnyire elég jól működött minden. Ellentétben a sugárkövetéssel.
Először is, e bizonyos ray-tracing nagyon magas opcióra váltása nem volt jó ötlet. A Spider-Man 10 GB videómemóriát igényel, és az NVIDIA GeForce RTX 3070 TI-mnek csak 8 GB-ja van; állni és képernyőfotót készíteni tudtam, de ha megpróbáltam mozogni, a program az összeomlás szélére sodródott. Ez persze az én hibám volt, mintsem a játéké. A ray tracing használatával azonban még alacsonyabb grafikai részletesség mellett is gondjaim voltak. A képfrissítés közepes fokozaton 40 fps körüli értékre esett, magas fokozaton pedig 30 fps körüli lett az eredmény.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem a végleges verziót teszteltem. A DLSS nem volt teljesen optimalizálva, a sugárkövetés átmenetileg le volt tiltva az AMD GPU-k számára, sok minden mással egyetemben. Ez azt jelenti, hogy még tartott az optimalizálás, a megjelenés előtt érkezett is néhány javítás, amik a legtöbb ilyen problémát orvosolták. Figyelembe kell vennem továbbá a PC-m képességeit. Bár a videókártyám bőven az elfogadható kategóriában van, de egy 8. generációs Intel processzort használok, ami azért már egy kompromisszumos megoldás.
A sugárkövetéses anomáliák ellenére azért elmondható, hogy a Marvel’s Spider-Man Remastered jól sikerült port, remekül fut számítógépeken. A ray tracing memóriaigényének minimalizálására és a képfrissítés optimalizálására irányuló munka minden beállításnál segít enyhíteni a játék valószínűleg egyetlen problémáját. A tesztelés során néhány hangszinkronizációs (akadó, elcsúszó hang) problémába is belefutottam, és bár a Sony elmondása szerint ez már javították, néhány játékos visszajelzése alapján olykor még felbukkan ilyen jellegű probléma.
Pókember legjobb formája
Az igazi győzelem persze az, hogy a játék mennyire gépre szabható a beállításokkal. Eléggé át lehet variálni a dolgokat ahhoz, hogy a monitoron megjelenő látvány szebb legyen, mint a konzolokon. Ahhoz, hogy vizuálisan a legjobbat kapjuk, az átlagnál jóval erősebb hardverre lesz szükségünk, de még alacsonyabb szinteken is elképesztően jól néz ki a játék.
Emellett adott a normális billentyűzet- és egértámogatás, megvan a haptikus visszajelzés és dinamikus kiváltási effekt a DualSense kontrollerekhez (csak kábelesen!), továbbá az ultra széles monitor támogatása sem maradt ki a repertoárból. Ha pedig valaki Steam Deck tulajdonos, akkor egy igazi technikai mérföldkő megcsodálásában lesz része, potom 60 euróért (~24 300 Ft).
Szerző: Láving Dániel
A Marvel’s Spider-Man Remastered PC-s változata 2022. augusztus 12-én jelent meg, a Steam és az Epic Game Store digitális áruházakban szerezhető be.
