Tech

Ha nem lehet kártyával fizetni, sokan inkább nem is vásárolnak

Getty Images
Getty Images

Sokan találhatták már magukat olyan helyzetben, hogy csak a pultnál döbbentek rá, hogy az üzletben nem adott a bankkártyás fizetés lehetősége, ezért el kellett állniuk a vásárlástól. Sokszor fordul elő az is, hogy egyes helyeken összeghatárhoz kötik a kártyás vásárlást. Az OTP friss felméréséből kiderült, gyakrabban történik ilyen, mint gondolnánk.

A bankkártyával rendelkező felnőttek 61 százaléka nyaralt belföldön az elmúlt két évben, akiknek a 70 százaléka kártyával, illetve okoseszközzel szeret leginkább fizetni.

Ennek ellenére a belföldön nyaralók majdnem fele került már olyan helyzetbe, hogy a nyaralás során el kellett állnia a vásárlástól elektronikus fizetési lehetőség hiányában. A piaci árusok esetében a nyaralók 62 százaléka járt már így, de a boltokban (45 százalék), strandon (37 százalék), szórakozóhelyeken (27 százalék) és éttermekben (20 százalék) is érte már negatív meglepetés az embereket.

Sok olyan hely is akad, ahol ugyan elfogadnak elektronikus fizetési eszközöket, ezt azonban valamilyen vásárlási összeghatárhoz kötik a kereskedők. Az itthon nyaraló bankkártyabirtokosok 42 százaléka találkozott már ilyen megkötéssel, jellemzően 500-1000 forint volt az a minimális összeg, ami alatt nem engedték a kasszánál a bankkártyás fizetést. A fizetési preferenciák iránya ugyanakkor egyértelmű, 2022 első negyedévében tovább erősödött az elektronikus fizetési piac és éves viszonylatban is rekordot döntött a kártyákkal lebonyolított tranzakciók száma és összege.

Az elektronikus fizetés népszerűségét támasztja alá az is, hogy a felmérésre adott válaszok alapján a többség életét megkönnyebbítené, ha szélesebb körben tennék lehetővé az elektronikus fizetést.

A boltok esetében a megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozta, hogy könnyebb lenne az élete, ha elektronikusan is tudna fizetni. A strandok kapcsán a válaszadók 61 százaléka érezte ugyanezt, az éttermek és a szálláshelyek tekintetében 60-60 százalékuknak, a piacokon pedig a felmérésben résztvevők 55 százalékának könnyítené meg az életét a gyors, biztonságos és kényelmes fizetési lehetőség.

Az OTP Csoport elektronikus fizetési megoldásai között már elérhető olyan alkalmazás is, amellyel a kereskedő POS-terminálként használhatja mobiltelefonját: a SimpleBusiness applikációt kezdő- vagy 30 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak javasolja az OTP Csoport. Magasabb árbevétel esetén, illetve, ha a kereskedő a bankkártyák mellett egészségpénztári, cafeteria- és SZÉP kártyákat is elfogadna, a hitelintézet POS-terminál igénylését ajánlja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik